Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. IV. kötet (Budapest, 1919)

Perjogi Döntvénytár. pontban H. községben katonaság volt beszállásolva, helyes az •elsőbíróságnak az az álláspontja, hogy a katonai beszállásolással kapcsolalos és a katonai kincstárral szemben felmerülhető va­gyonjogi — mezei (erdei) kártételből eredő — kártérítési igény­nek elbírálása az 4879 : XXXVI. tc. 20. § a, az 1895 : XXXIX. tc. 43. §-a és az 1912 : LXVIII. tc. 31 — 33. §-a értelmében közigazgatási útra, az azokban megjelölt hatóságok elé tartozik és így helyes a kir. törvényszéknek az a döntése is, hogy a pergátló kifogásnak helyt adva, a peres eljárást megszüntette: a kir. tábla a kir. törvényszék ítéletét, annak a téves kijelentésnek a mellőzésével, amely szerint a fennforgó eseiben a kereset jog­alapjának tisztán magánjogi jellege van. miből folyóan az adott •esetben nem a kereset magánjogi természete, polgári peruira tartozandósága bírálandó el, egyéb helyesen felhozott indokai alapján és azért hagyta helyben: mert a fennebb idézett tör­vényszakaszok a katonaság által a mezei (erdei) terményekben okozott magánjogi kárigényeket kifejezetten kiveszik, a polgári bíróságok hatásköréből és azokat kizárólagosan közigazgatási útra és ugyanazon törvényekben megjelölt közigazgatási hatósá­gok hatáskörébe utalják. (1917 P. I. 551. sz.) A kic Kúria: Á felperes felülvizsgálati kérelmének helyt ad s a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával az alperest pergátló kifogásával elutasítja. Indokok: Jogszabály, hogy mindazok a magánjogi követe­léseket tárgyazó ügyek, melyeket törvény vagy törvényerejű sza­bályrendelet valamely közigazgatási hatóság hatáskörébe kifeje­zetten nem utal, a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak és azok által bírálandók el. Már pedig a felperes kereseti követelése a per adatai sze­rint a H. közíégbe beszállásolt cs. és kir. gyalogezred egyes katonáinak ama jogellenes cselekményéből származott, amely szerint azok a felperes kukorica- és szőlőföldjének termését a maguk céljaira felhasználták és ezáltal a felperesnek a kereseté­ben részletezett kárt okoztak. Miuthogy ezen szolgálaton kívül elkövetett tiltott cselek­ményből származó kártérítési igény az 1879: XXXVI., 1895. évi XXXIX. és 1912 : LAVIII. tc. mint kivételes és így szigorúan értelmezendő törvények rendelkezései alá nem vonható, a fel­lebbezési bíróság tévesen mondotta ki a keresetet közigazgatási útra tartozónak; amiért is ítéletének megváltoztatásával az al­peres pergálló kifogását elutasítani kellett. * * = V. ö. Perjogi Dtár I. 354., 405., III. 13-15., 129., 154. és IV. 412. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom