Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. III. kötet (Budapest, 1918)

88 Perjogi Döntvénytár. egy tekintet alá esik, ha a fél a már korábban be­állott változásról hibáján kívül csak a keresetindí­tás után értesül. (Kolozsvári kir. tábla 1916 febr. 28. P. II. 89. sz.) A kolozsvári kir. tábla: A fellebbezési bíróság ítéletét fel­oldja s utasítja a fellebbezési bíróságot, hogy további tárgyalás és a szükséghez képest bizonyítás felvétele után hozzon az in­dokokban kifejtettekre is tekintettel szabályszerű tényállást tar­talmazó újabb határozatot. indokok: Felperes az alperestől fuvarozás végett ennek át­adott egy szalámiszállítmány után járó s utóbbi által beszedett utánvételi összeg megfizetését követeli s az alperes a kereset elutasítását azon az alapon kéri, hogy az utánvéttel terhelt szál­lítmány a szállítás idején a rendeltetési helyen (Zimonyban) dúlt háború folytán az ellenség kezébe jutván, a címzettnek nem volt kézbesíthető s az utánvételi összeget ezért ő sem szedhette be. Miután minden per azon az alapon bírálandó el, amely ala­pon a kereset indult, a szerződés teljesítésére irányuló ebben a perben is elsősorban az az ügydöntő, hogy a kereset alapjául szolgáló tények valók-e s különösen való-e, hogy az alperes az utánvételi összeget a címzettől felvette, mert enélkül alperes ennek a kiadására nem kötelezhető. Az alperesnek az a véde­kezése, mely szerint az árú az ellenség kezébe jutván, meg­semmisült, az árúnak a címzett részére történt kiszolgáltatását s ennélfogva az utánvételi összeg felvételét illetőleg is tagadást loglal magában, A fellebbezési bíróság azonban erre vonatkozó­lag a tényállást meg nem állapította. A kereseti alapon tehát az ügy az eldöntésre, a tényállás ezen hiánya íolytán, nem al­kalmas és ezért a fellebbezési bíróság ítéletét a Pp. 543. §. alapján feloldani s új határozat hozatalát elrendelni kellett. Az a körülmény, hogy az árú elveszett, a felperest nem az utánvételi összeg, hanem kártérítés követelésére jogosítaná fel. Ezen az alapon tehát a felperes csakis azt a kárát követel­heti, amely a V. Ü. szab. 88. §-ában felsorolt elemekből képző­dik, ez az utánvételi összegnél tehát több is, de kevesebb is . le­het s ennélfogva bírói megállapításra szorulna. A Pp. 188. §-ának 5. pontjára való tekintettel a kir. tábla jogi álláspontja szerint a felperes ebben a perben a kártérítést keresetváltoztatás meg­állapítása nélkül csak abban az esetben követelheti, ha az al­peres nem igazolná, hogy a felperesnek az árú elveszését már a kereset megindítása előtt tudomására hozta. Az id. §. 5. pont­jában érintett «utóbb beállott változás» kifejezése alatt a kere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom