Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1932)

Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. Ennek megállapítása végett a m. kir. közigazgatási bíróság elrendelte a bizonyítás kiegészítését s ezzel kapcsolatban mindkét fajtájú kötvény 1—1 példányának beszerzését. A beszerzett kötvényminta szerint az A) kötvény 200 K névértékű s egy darab még ki nem sorsolt 200 K névértékű Budapesti Közúti Vaspálya Társasági részvény ellenében adatott ki s azután a Beszkárt 1923. január 1-tól az 1948. december hó 31-ig történő kisorsolásig évente 12 korona kamatot fizet, mégpedig a kötvény 3. pontja szerinti valorizálással ; a BJ kötvény egy darab Budapesti Közúti Vaspálya Társasági élvezeti jegy és az ahhoz tartozó még le nem járt szelvények és szelvényutalvány ellenében adatott ki, 1923. január 1-től 1948. december 31-ig valorizált 2 korona kamat fizetésének kötelezettsége mellett. A kötvények ez ismertetett tartalmából kitűnik, hogy az azok tulajdonosainak fizetni kötelezett összeg nem a részvénytársaság mérlegszerű nyereségéből évente járó juttatás (= osztalék), hanem nyereség lététől függetlenül megállapított állandó s összegében előre meghatározott szolgáltatás, vagyis kamat. Erre tekintettel a kötvények forgalma után az 1925. évi 900. P. M. sz. rendelet 1. § 2. bekezdés 3. pontja szerinti értékpapírforgalmi adó jár, ezt pedig a panaszos lerótta. 85. Egyházi vagyon illetékegyenértéke. (Közigazgatási bíróság 7972/1929. P. sz.) Indokok : Panaszos egyházközség azon az alapon él a terhére előírt illetékegyenérték ellen kifogással, hogy a lelkészi javadalmazás céljait szolgáló ingatlanok nem tartoznak az egyház vagyonához, azokhoz az egyháznak nincs semmi köze, mert a javadalomföldek kiosztása alkalmával azokat nem az egyház, hanem a mindenkori lelkész javára telekkönyvezték ; továbbá, hogy nincs olyan felsőbb hatósági intézkedés, amely az egyházközséget kötelezné az illetékegyenérték viselésére, ennélfogva azt a javadalmas lelkészek tartoznak megfizetni. Ezzel szemben a lelkészek azt vitatják, hogy az egyházközség magára vállalta az összes javadalmak után járó illetékegyenérték fizetési kötelezettségét, ami kitűnik az 1917—1919. évek egyházfőhatóságilag jóváhagyott költségvetéseiből, amelyben az egyházközség az illetékegyenérték fizetésére szükséges összegekről saját pénztára terhére gondoskodott, ennélfogva az utolsó 44 év gyakorlatának megfelelően az illetékegyenérték fizetésére nem ők, hanem az egyházközség köteles.