Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1926)
76 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. Miulán a szóbanforgó munkáslakásokat sem az 1922 : XXIL tc: 2. §-a alapján állandó házadómentesség nem illeti meg, sem pedig a 3. §-ban említett olyan külön törvény nincsen, amelynek alapján azok nem esnének házadó alá, panaszos vállalat a kivetett házadó törlését jogosan nem igényelheti. 86. Abból, hogy a kereskedelmi és iparkamarák tisztviselői némely vonatkozásban és a panaszban felhívott törvényszakaszokban is megjelölt esetekben közhivatali teendőket teljesítenek nem következik, hogy állásuknál fogva köztisztviselőknek tekintessenek s illetményeiket adózás szempontjából közszolgálati illetménynek tekinteni és adómentesnek minősíteni azért sem lehet, mert nevezett tisztviselők a törvényerőre emelt 1921. évi 52,000 sz. pénzügyminiszteri utasítás 17. §-ának 5. pontjában részletesen felsorolt és az adózás szempontjából közszolgálati alkalmazottaknak tekintendő tisztviselők egyikének körébe nem sorolhatók. (Közigazgatási bíróság 6759/1924. P, sz.) 87. Ha a bemutatott számlák az árút szállító külföldi cégnek láttamozásával, avagy bélyegzőjével ellátva nincsenek, a forgalmi adóról szóló 1921. évi 130,000. sz. pénzügyminiszteri végrehajtási utasítás 97. §-ának 5. bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a külföldről behozott árúk vételárának igazolásául el nem fogadhatók. (Közigazgatási bíróság 7033/1923. P. sz.) Indokok: A panaszos által bemulatott számlák az árút szállító külföldi cégnek láttamozásával avagy bélyegzőjével ellátva nincsenek, így a 130,000/1921. számú pénzügyminiszteri végrehajtási utasítás 97. §-ának 5. bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a külföldről behozott árúk vételárának igazolásával el nent fogadhatók.