Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)

Közigazgatási Döntvénytár. rendelkezése a leiekkönyvi bejegyzésekre irányuló eljárásban al­kalmazható nem volna, alaptalan. Világosan kitűnik ez egyrészt ennek a törvénynek szerkezetéből, amennyiben az első fejezet a fellebbviteli jogorvoslati beadványokra egyáltalában nem vonat­kozik, hanem ezekről a harmadik lejezet külön intézkedik. Ha­sonlóképen csupán az elsőfokú bírósághoz intézendő beadvá­nyokra vonatkozik a régi illetéki szabályoknak érvényben tartott 13. tét. IV. 15. pontja is, amely pont a telekkönyvi eljárásban benyújtott beadványok illetékének mértékét szabályozza, míg a 13. tét. IV. 14. pontjában, amely szerint a panaszos a felfolya­modásokat bélyegezte, a telekkönyvi beadványokról említés sem tétetik. Végül minden kételyt eloszlat az idézett törvényre vonat­kozó javaslat indokolása, amely szerint a telekkönyvi beadványok illetékére vonatkozó szabályokat azért tartja továbbra is érvény­ben, mert ezek az illetékek a régi szabályok szerint is magasab­bak voltak, mint amilyenek alá ezek a beadványok az új törvény szerint esnének. Mivel pedig ez az eset csak az alapeljárásban beadott kérvényekre s egyéb beadványokra nézve lorog fenn, nem lehet kétséges, hogy a törvényhozás a 3. §-ban csupán az ill. díjj. 13. tét. IV. 15. pontjában foglalt illetéki tételeket akarta érvényben tartani. Mindezeket az okokat összevetve azzal a tény­nyel, hogy a törvény harmadik fejezete általában és a 23. §. különösen a telekkönyvi eljárásban használt jogorvoslati beadvá­nyokra nézve kivételt nem tesz, arra az eredményre kellett jutni, hogy a telekkönyvi bejegyzésekre irányuló beadványok lelett ho­zott bírói határozatok ellen használt jogorvoslati beadványok ille­tékét is a 23. §. állapítja meg. Az illeték mértéke tekintetében emelt panasz azonban rész­ben alapos. A telekkönyvi eljárás tárgya nem a zálogjog maga. hanem csupán az a kérdés volt, vájjon a zálogjog törlése iránt indított per a telekkönyvben feljegyeztessék-e vagy sem. Ez az igény meg nem becsülhető. Értéke tehát nem lehet azonos a zálogjog értékével s így nem helyes a kiszabás, amely a zálog­jog értéke után állapította meg az illetéket. Viszont teljesen alaptalan a panaszosnak az az állítása is, hogy ilyen esetben 100 K-nál kisebb értéket kellene alapul venni, hanem alkalmazni kell a törvény 34. §-át, amely szerint .a járásbírósági eljárásban az érték 1000 K. Minthogy pedig a felíolyamodás első ívének illetéke 1000 K után 2 K 50 f, a íel­zeteké pedig 40—40 f, a panaszos tartozott volna mind a két leifolyamodásra egyenként 3 K 30 M leróni, s mivel csak 2 K 60 f-t rótt le, a hiány egyenként 70 í. felemelt mértékben 3 K 80 f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom