Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. ily bizonyos időszakokra vonatkozólag eszközlendő voltával. Különben ennek az elvnek alapul szolgáló voltát főképen a közadók kezeléséről szóló törvényeknek az elévülésre vonatkozó rendelkezései is igazolják. Ebből kell következnie, hogy az adókivetésnek és illetve az ennek tárgyában hozott határozatnak is, mindig valamely határozóit adóévre, avagy adófizetési időszakra kell vonatkoznia. S ezeknek az adóéveknek, avagy adófizetési időszakoknak egymásíól való elhatárolt- és így egymással szemben önálló, azaz tehát eg)iknek a másikba át nem nyúlhaló és egybe nem olvadható volta miatt: az ily adóztatásnak és illetve az ennek tárgyában hozott határozatnak a joghatálya csak arra az adóévre s illetve adófizetési időszakra vonatkozik, amelyre az eszközöltetett és illetve meghozatod. Ez okból kifolyólag: amint nem lehet törvényes alapja annak, hogy valamely adóztatás, avagy ennek tárgyában hozott határozat a törvény szerint még el nem következett adóévekre és illetve adófizetési időszakra eleve eszközöltessék s illetve hozassék meg, ügy nem lehet törvényes alapja annak sem, hegy valamely még el nem következett adóévre, avagy adófizetési időszakra eleve, mintegy elvileg mondassék ki az, hogy valamely épület adótárgynak tekintetni nem fog. Ennek az igénynek érvényesítése és illetve elbírálása tehát kétségtelenül az adókivetési eljárásnak jogossága és helyessége ellen igénybe veendő jogorvoslati eljárás során foghat helyet. 135. Az épülettel együtt bérbeadott s az épület alkotórészét képező sütőkemencéért fizetett összeg házadó alá esik. (Közigazgatási bíróság 15,946/1914. \\ sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok: Nem lehetett a panasznak helyet adni a panaszolt határozatban foglalt és e bíróság által is helyeseknek elfogadott okokon kívül azért sem, mert a panaszos háztulajdonos és a bérlő közt az 1912 aug. 10-én létrejött bérszerződésben ((üzleti felszerelésről)) rendelkezés nem történik. E szerződés szerint ugyanis a házbéradó alapjából levonatni kért 2500 K kifejezetten a sütőkemencék és a sütőkonyha használatáért fizetett évi bérösszeg ugyan, de a lakással és pincével együtt bérbeadott sütőkemence és sütőkonyha ((üzleti felszerelésnek}) nem