Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
88 Közigazgatási Döntvénytár. A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. indokok: A meghatalmazás a peres fél és a perben eljáró ügyvéd között a pert megelőzően létrejött jogügyletről kiállított okirat és mint ilyen esik illeték alá a kiállításkor, tehát nyilvánvalóan még a per megindítása előtt, esetleg még mielőtt az ügyvéd annak alapján a perben eljárhatott volna. A meghatalmazásnak ezen a természetén és illetve azon, hogy az mint jogügyletről kiállított okirat esik illeték alá, az 1944 : XLIII. tc. 29. §-a nem változtatott, egyedül az illeték összegét emelte fel azokra a meghatalmazásokra, amelyben a díj összege nincs kitüntetve. Abból pedig, hogy a meghatalmazást annak kiállításakor, tehát a peres eljáráson kívül kell bélyegezni, az következik, hogy az, aki a meghatalmazást bélyegtelenül állítja ki vagy fogadja el, nem a perrendtartással szabályozott eljárásban követ el bélyegrövidítést s így a meghatalmazás bélyeghiánya miatt kiszabandó illetékre nézve az 1914 : XLIII. tc. 82. §-ának rendelkezéseit alkalmazni nem is lehet. 83. Az Í9U: XLIII. tc. 82. §-ában foglalt az a kedvezmény, hogy a fél a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 napon belül a megrövidített illeték másfélszeresét fizetheti, a telekkönyvi eljárásban elkövetett bélyegrövidítéseknél nem igényelhető. (Közigazgatási bíróság 19,326/1915. P. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. indokok: A panaszos azt vitatja, hogy a telekkönyvi hatósághoz bejegyzés végett intézett kérvényeken elkövetett bélyegrövidítés esetében is alkalmazandó az 1914 : XLIII. tc. 82. §-a, amely szerint a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 nap alatt a megrövidített illeték másfélszerese fizetendő. A panaszt a bíróság alaptalannak találta. Az 1914 : XLIII. tc. 82. §-a kivételes kedvezményt biztosít s így az általános törvénymagyarázat szabályok szerint is szorosan alkalmazandó. Mivel pedig a mástélszeres befizetésének kedvezményét kifejezetten a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban elkövetett mulasztásokra állapítja meg, egyéb eljá-