Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

Közigazgatási Döntvénytár. (59 való kivételek egyáltalán tárgyaltainak, nevezetesen az 1886: XXII. tc. 4. §. és az 1872: XXXVI. tc. lo. § ában sincsenek a vasútak, mint a községi joghatóság alól kivettek felemlítve. A panaszos jogfelfogása szerint azonban ennek a szabály­rendeletnek hatályossága a vasúti üzemet szolgáló a vasút terü­letén történő építkezésekre még sem terjedhet ki. Hivatkozik e tekintetben az 1876: VI. tc. 27. §-ára, valamint az ennek alap­ján, felhatalmazás folytán kibocsátott 1528/eln. 876. sz. közmunka és közlekedésügyi miniszteri rendelet intézkedéseire és ezekből vonja le azt a következtetést, hogy a helyhatósági szabályrende­let a vasúti építkezésekre egyáltalán nem bír hatályossággal. Ámde a panaszos jogforrásmagyarázati felfogása téves. Az 1876: VI. tc. 27. §-ából ugyanis azt, hogy a vasúti építkezési ügyek a rendes hatósági intézkedés alól elvonattak, megállapí­tani nem lehet. Az ennek alapján kibocsátott, fennebb már említett minisz­teri rendelet 22. §-a pedig akként szól, hogy «ha kérdés merül az iránt, hogy bizonyos vasúti épíkezés kivitelénél a helyhatósági szabványok figyelembe veendők é vagy sem ?» elsőfokon a köz­igazgatási bizottság, (a közmunka és közlekedési miniszterhez jelenleg) a kereskedelmi miniszterhez intézendő fellebbezéssel dönt. Ebből a rendelkezésből tehát épen az következik, hogy a rendelet sem akarta a helyhatósági szabványok alól általában kivonni a vasúti építkezéseket. Hanem csak arra az esetre, ha a vasúti különös érdekek követelik és a vasút ennélfogva vitássá teszi azt, hogy bizonyos építkezésekre a szabványok alkalmaztas­sanak-e? kívánt speciális szabályt felállítani. Alkalmazva most már e jogszabályokat a konkrét esetre: azt a vitás kérdést, hogy a panaszos építkezési terveit a helyható­ságnak bemutatni köteles, másként, mint igenlőleg a bíróság nem dönthette el, mert a városi szabályrendelet rendelkezései, a kifejtettek szerint sem törvénnyel, sem kormányrendelettel nem ellenkeznek. S. városnak arra való jogát el kellett ismerni, hogy az építkezés természetét bírálja, ami a tervek bemutatása nélkül nem is lehetséges s az építési engedély felett határozzon. Ha azonban az előállítandó, illetőleg a jelen esetben már előállított építkezés tekintetében a város határozata folytán a sza­bályrendelet egyes rendelkezései alkalmazhatósága körül lontos különleges vasúti érdekekből jogvitát támaszt panaszos, ezt az engedélyezési eljárás keretében teheti s ily jogvita esetén, a bí­róságnak a községi joghatóságot a vasúti építkezésekre általában megállapító ítélete nem zárhatja ki azt, hogy a vasútakra nézve az ismertelelt speciális szabályok úgy az anyagi, mint az eljárási jog terén ne érvényesülhessenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom