Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

426 Közigazgatási Döntvénytár. elhelyezve, jóhiszeműen járt el, midőn azt vasárnapokon is rend­szeresen nyitva tartotta. Erről azzal értesítem, hogy terheltet ér­tesítse, hogy a pénzügyminiszter úrnak 70,296/915. sz. rende­lete értelmében jogalapja lehet aura, hogy üzletének vasárnapo­kon való nyitvatartását kérelmezhesse. 146. Munkaképtelen beteg egyén éjjeli őrködés telje­sítésére nem kötelezhető. (Belügyminiszter 1915. évi 5405. sz. határozata.) T. G. ellen éjjeli őrködésnek nyolc ízben történt elmulasztása által el­követett s a 14,312—28,217/u. i. 1896. jk. 69. sz. vármegyei szabályrendelet 20. § ába ütköző kihágás miatt a Kbtk. 141. §-a alapján folyamatba tett kihágási ügy terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A járás főszolgabírója elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másod­fokú büntető ítélet megváltoztattatik, a terhelt terhére rótt kihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentetik, mert a pótlóan be­kívánt s az iratok közt fekvő hatósági orvosi bizonyítvány tanú­sága szerint terhelt oly betegségben szenved, mely őt minden­korra munkaképtelenné teszi s így éjjeli őrködést sem teljesít­het; minélfogva őt a terhére rótt kihágás vádja és jogkövetkez­ményei alól felmenteni kellelt. 147. Mesterséges vízfolyásokra nézve aszabad víz­használata nem vonatkoztatható. (Földmívelósügyi miniszter 1914. évi 2862. sz. határozata.) N. vármegye alispánjának X. malombérlő feljelentésére Y. ellen vízrendőri kihágás miatt folyamatba tett ügyben értesítem, hogy másodfokú ítéletét, mellyel az eljárt elsőfokú hatóság ítéletével egybehangzólag terheltet az 1885 : XXIII. tc. 185. §-ának 2. pontjába ütköző kihágásban bűnösnek mondotta ki s a kiszabott büntetésen felül a partrongálás helyreállítására kötelezte, terhelt fellebbezésére felülbíráltam s ennek eredményéhez képest azt — a fellebbezés elutasításával — helybenhagyom, mert az 1885 : XXIII. tc 25. §-ában felsorolt úgynevezett ((szabad)) vízhaszná­latok nem vonatkoztathatók olyan nem természetes vízfolyásokra, melyeknél — mint jelen esetben is — a víz mesterségesen te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom