Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

Közigazgatási Döntvénytár. 113 így kellett határoznom, mert az elsőfokú rendőri bíróság a Rend. btő. Elj. 106. §-a ellenére a pénztár képviselőjét a tár­gyalásra nem idézte meg s így oly lényeges eljárási szabályt sértett meg, amelynek megsértése a Rend. btő. Elj. 199. §-ának b) pontja értelmében az ítélet megsemmisítését vonja maga után. Vádlott abbeli védekezésére való figyelemmel, miszerint M. I. 1914. évi febr. hó 20-ika előtt mint önálló iparos, alkal­mazottakat jelentett be a pénztárnál, tehát nála alkalmazott már azért sem lehetett, tájékozásul közlöm, hogy az a tény, mely szerint M. I.-nak önálló foglalkozásában biztosításra kötelezett alkalmazottai voltak s ennek következtében nevezett a pénztár­nak munkaadó tagja volt, nem zárja ki azt, hogy más jogvi­szonyban alkalmazotti minőségében a pénztárnak biztosított tagja lehessen. Ily összeférhetetlenséget az 1907 : XIX. le. meg nem állapít, sőt rendszerint előfordul a munkaadó és biztosított alkal­mazott kettős jellege egy személyben az otíhoni munkásoknál, akiket pedig az 1907 : XIX. tc. 2. §-a kifejezetten biztosítási kö­telezettség alá von. Lényeges körülmény a biztosítási kötelezett­ség szempontjából az, melyik foglalkozás a főfoglalkozás, neve­zetesen melyikből nyeri a szóban levő személy túlnyomó jöve­delmét ? E szempontból a tényállás nem nyert megvilágítást. 129. A kihágási eljárás során rendbüntetést megálla­pító végzés ellen pusztán egyfokú felfolyamodásnak van helye. (Kereskedelemügyi miniszter 1916. évi február hó 12-én 3330. sz. H. vármegye alispánjának.) Az alispán úrnak 1914. évi május hó 21-én 486/kih. 1914. sz. alatt hozott s az első­fokú rendőri büntetőbírósági ítélettel egybehangzó másodfokú ítéletet abbeli rendelkezésében, amelyben M. I.-t a s- i kő­bányában alkalmazott K. I. munkábalépésének a törvényes ha­táridőn túl való bejelentése és a nevezett alkalmazott béréből a törvényben megengedettnél nagyobb hányadnak levonása által elkövetett, az 1907 : XIX. tc. 187. §-ának a) pontjában s illető­leg 190. §-ának a) pontjában meghatározott kétrendbeli kihágás miatt ugyanazon törvény 187. §. a) s illetőleg 190. §-ának a) pontja alapján az 1901 : XX. tc. 23. §-ában jelzett célokra fordítandó 10+200 K pénzbüntetéssel, illetve behajthatatlanság esetén megfelelő elzárással bünteti, továbbá kötelezi az összes 79 K-nyi eljárási költség megfizetésére, a marasztalt részéről Közigazgatási Döntvénytár. X. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom