Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)
Közigazgatási Döntvénytár. 105 delte, mert a 23,478/911. K. M. sz. elvi jelentőségű határozat értelmében a mozgófénykép-mutatványos vállalatok nem tartoznak az 1884: XVII. tc. rendelkezése alá, a panaszolt tényálladék sem bírálható el az 1884: XVII. tc. 58. §-a alapján, hanem az 1875: XXXVII. tc. alapján és minthogy a z-i kir. járásbíróság sem állapította meg a hatáskörét, ez okból az iratoknak a hatásköri bírósághoz való felterjesztése is elrendelendő volt. Az alispán egyidejűleg kimondotta, hogy ítélete ellen további fellebbezésnek nincs helye. A hatásköri bíróság 136. sz. határozatában előrebocsátotta, hogy B. M. mozgófényképszínház-tulajdonos, panaszos G. M. mozgófényképszínház-tutajdonos, terhelt azon cselekményeért, hogy ez a panaszos állal előadásra megszerzett A.-féle P. című filmet előadásra szintén hirdette, csak büntetőjogi szempontból kérte felelősségre vonni és kártérítési jogát kifejezetten a polgári perútra tartotta fenn és hogy az összeütköző hatóságok is csak büntetőjogi szempontból tagadták meg az ügyben való" eljárásra hatáskörüket. A mozgófényképszínház, mint olyan vállalat, amely pusztán a látogatóinak szórakoztatását célozza s nem foglalkozik anyagoknak feldolgozásával vagy árúk eladásával, sem ipari, sem kereskedelmi vállalatnak nem tekinthető; arra tehát sem az 1884 : XVII., sem az 1875 : XXXVII. tc. rendelkezései nem alkalmazhatók. De nem nyerhetnek alkalmazást a jelen esetre a szerzői jogról szóló 1884: XVII. tc. rendelkezései sem, mert itt nem a szerzői jog, hanem a szerzői név bitorlásáról van szó, erről pedig az imént idézett törvénycikk nem rendelkezik. Minthogy egyéb törvény, vagy törvényes intézkedés sem nyújt a panaszolt esetben büntetőjogi védelmet, a cselekménynek büntetéssel való megtorlása sem a rendes bíróság, sem a közigazgatási hatóság hatáskörébe nem tartozik. 124. Az ügyvédi képviselet az ipartestületek békéltető bizottsága előtt. (Kereskedelemügyi miniszter 7589/915. sz. rendelete.) Tudomásomra jutott, miszerint egy ipartestület, illetve az annak kebelében szervezett békéltelőbizottság az előtte folyamaiban levő vitás ügyekben tartolt tárgyalásokon résztvenni nem engedett és ezenfelül az ügyvédi ellenjegyzéssel, szabályszerű ügyvédi meghatalmazás kapcsán az 1884: XVII. tc. 176. §-a, illetve 141. §-a