Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Közigazgatási Döntvénytár. 43 szólaló e részben lett kifogása az igénypont íélreértésén alapul, a felszólalásnak e részben helyt adni nem lehetett. Bejelentési oszt. 1914. évi január 21-én. II. (Szabadalmi hivatal 20632/914. sz. bírói osztály.) A bírói osztály az első igénypontra vonatkozólag mindenek előtt megállapítja hogy: 1. Fölszólalók sem fölszólalásaikban, sem a fölfolyamodásra adott észrevételeikben nem tagadják, hogy az első igénypont tárgyát képező szál nem volna teljesen oxygénmentes. 2. Fölszólalók nem tagadják, sőt egyáltalábán nem reflektálnak bejelentőnek azon állítására, hogy a Wolfram -Thorium ötvözet csakis a Wolfram aránytalanul nagy túlsúlya mellett redukálható teljesen. 3. Elsőrendű fölszólaló egyrészt azt állítja, hogy az anterioritásokban említett szálak is oxygénmentesek, másrészt azt is állítja, hogy ezen oxigénmentesség az analytikai methodusok jelenlegi állása mellett be nem bizonyítható, úgy hogy a bejelentőnek az oxigénmentességre vonatkozó állítása, különösen a 2. alattiak figyelembevételével igaznak, ellenben elsőrendű fölszólalónak az anteriorilásban említett szálak oxygénmentességére vonatkozó állítása bejelentő tagadásával szemben, mint be nem bizonyított, sőt mint egyáltalában be sem bizonyítható, valónak nem volt elfogadható. 4. Harmadrendű fölszólaló egyrészt azt állítja, hogy az anteriorilásban említett szál a hydrogénben való kezelés folytán, ép annyira oxigénmentes mint az első igénypont tárgya, másrészt a szakirodalomra való hivatkozás mellett kijelenti, hogy a Thoriumoxyd hydrogénnel egyáltalában nem redukálható, úgy hogy a harmadrendű fölszólalónak ezen érvelései mint ellentmondók komoly mérlegelés tárgyát nem képezhetik. 5. Fölszólalók sem a fölszólalásban, sem a fölfolyamodás során kifejezetten sohasem tagadták az első igénypont tárgyát képező szálaknak az eddig ismertekhez képest műszakilag indokolt, eltérő fizikai tulajdonságát, úgy hogy bejelentőnek ily irányú érve, indokolt kételyek hijján, igaznak és az igényelt szál új műszaki alkotás folytán találmánynak volt minősítendő. 6. A bírói osztály megállapítja, hogy a szabadalmi osztály 2. §. 4. pontban említett rész «oly tárgyakra, amelyek vegyi úton állíttatnak elő» bejelentőnek fölfolyamodásában idézett szakirodalom álláspontjára helyezkedvén, kizárólag ú. n. kémiai anyagra