Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
328 Közigazgatási Döntvénytár. rok, illetve olajok nyernek alkalmazást, amiből világosan kitűnik, hogy más anyagok képezik az eljárás kiinduló pontját, mint az anterioritásoknál, amennyiben ott a fertőtlenítőanyag előállítására szabad alkáli és zsír, illetve olaj és kátrányolaj, illetve (enol nyer alkalmazást, nem pedig a tiszta fenolok és ezek halogén helyettesítési termékeinek alkálisói és zsírok vagy olajok. Azáltal pedig, hogy bejelentő tiszta fertőtlenítő hatású anyagokból indul ki, szemben a felhívott anteriontásokkal, még azt éri el, hogy eljárása simább, egy->zerűbb, gyorsabb lesz, továbbá lehetővé telte azt, hogy ezen egyszerű módon hatásosabb és egyöntetűbb terméket állíthasson elő, mint az az anlerioritások szerint lehetséges volt, amennyiben a tiszta fenolokból és tenoldenvatákból való kiindulásával lehetővé lelte, hogy az alkalmazandó alkatrészeknek mindig ugyanazon viszonylagos mennyiséget alkalmazhatja, aminek eredménye, hogy mindig azonos és így halá ában sem vállozó termékhez julhat. Ezáltal tehát az anlerioritásban ismertetett eljárással szemben oly műszaki előnyöket ért el, amel>ek a bejelentés tárgyának találmányi jelleget kétségtelenné teszi. Ugyanez állapítható meg az 52,129. sz. német szabadalomban ismerteiéit klórozással szemben is, mert az ott ismertetett klórozó eljárásnál fölös klórral dolgoznak, azután a klór fölös mennyiségét eltávolítják, mire szabad alkálival szappanosítanak stb., míg ellenben bejelentő mindezen hosszadalmas procedúrákat elkerüli, a fenol és homológiai halogén derivátái alkálisóinak zsírokkal és olajokkal való egyszerű összehozása által. Mellőzni kellett a Liebrecht-féle 244,827. számú német szabadalom leírására való hivatkozást is, mert eszerint a 66°-on olvadó klór-m krezolból szappanok és szulfurált ZM'rok segélyével készül a fertőtlenítőszer, nem pedig a klór-m-krezolnak alkáli sójából közönséges zsírral vagy olajjal, mint azt bejelentő igén)li. Felszólalónak azt a kilogását, hogy a leírás nem alkalmas az eljárás foganatosítására, a bejelentési osztály magáévá nem lehelte, mert a leírás szakértők részére készült s a szakértők tisztában lesznek azzal, hogy a reakció megindítását adott esetben az org. oldószerrel miként kell foganatosítani, hogy a vízoldható fertőtlenítőszer keletkezzék. Egyébként az adott esetben gyakorlati célokról lévén szó, a fertőtlenítőszer vízben való oldhatóságát is csak gyakorlati értelemben lehet megkívánni.