Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Közigazgatási Döntvénytár. 159 gazdasági cseléd ellen indítóit vilás ügyben hozott másodfokú véghatározatát a panaszos gazda fellebbezésére felülbíráltam és ennek eredményéhez képest azt indokainál fogva azzal a változtatással hagyom helyben, hogy— amennyiben A. P.-né 100 K-t meghaladó kárkövetelésének érvényesítése végett az eljárást az illetékes kir. bíróság előtt jelen véghatározatom közlésétől számított 8 napon belül megindítja és ezt az elsőfokban eljárt közigazgatási hatóság előtt igazolja, — úgy részére a F. P. javára megítélt 147 K 60 f cselédbér erejéig a visszatartási jogot a rendes bírói eljárás befejezéséig kell megállapítani, ellenkező esetben köteles a gazda a cseléd javára megállapított összeget a jogkövetkezmények terhe alatt a kitűzött 8 napi határidő elteltétől számított 3 napon belül megfizetni. így határoztam, mert az 1907 : XLV. le. 35. §-a értelmében a gazda a cseléd által okozott kára erejéig, ha a tartozást a cseléd ki nem elégítette vagy nem biztosította, a cseléd bérét és egyéb járandóságát visszatarthatja, köteles azonban, ha a cseléd a visszatartásba bele nem nyugszik, követelésének megállapítása végett az eljárást az illetékes hatóság előtt a visszatartás után 8 nap alatt megindítani. Az a körülmény, hogy a jelen esetben a kárkövetelés elbírálása az összegre való tekintetlel a kir. bíróság hatáskörébe tartozik, a panaszos gazda hátrányára nem szolgálhat, mert az iratok tanúsága szerint A. P.-né a szolgálati szerződés jogtalan felbontása miatt a hatóság előtt az eljárást szabályszerű időben folyamatba tette és ennek során a cseléd ellen érvényesíteni kívánt kárkövetelését előterjesztette. 158. Fiatalkorú által elkövetett kihágás esetén, ha a megfelelő értelmi és erkölcsi fejlettség nem hiányzik, büntetés alkalmazásnak van helye, nem pedig élelmezés elvonása mellett néyy órai őrízetbentartás elrendelésének. (Belügyminiszter 1914. évi 5224. sz. határozata.) M. D. fiatalkorú ellen, kivándorlás céljából útlevél nélkül útrakelés miatt az 1909. évi II. tc. 40. §-a alapján folyamatba telt kihágási ügy a kivándorlási biztos fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A rendőri kirendeltség elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú végzése, mely szerint terhelt az 1912 : VII. tc. 23. §-ának 3. pontja alapján 1914. évi március hó 24-én 6 órára, élelmezés elvonásával őrizetben tartani rendeltetell, megváltoztattatik, s terhelt a