Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
114 Közigazgatási Döntvénytár. Természetesen csakis a magyar honos pénztári tagok igényjogosult családtagjairól lehet itt szó, mert a külföldi honosok külföldön, tehát a magyar szent korona országain kívül tartózkodó hozzátartozóiról már ugyancsak a törvény 66. §-a kifejezetten rendelkezik, midőn kimondja: hogy külföldi honosok külföldön tartózkodó hozzátartozóik részére csak akkor igényelhetik az e fejezetben megállapított segélyeket, ha az illető külföldi állam az ott biztosított magyar honosokkal szemben viszonos eljárást követ. Az a körülmény, hogy e rendelkezés ugyanebben a §-ban foglal helyet, megerősíti, azt a felfogást, hogy e §. első bekezdésében foglalt szabály alkalmazandó a magyar honos pénztári tagok külföldön tartózkodás közben megbetegedett hozzátartozóira és e szabály éppen ugyané §. utolsó bekezdésénél fogva nem, illetőleg csak viszonosság esetén nyerhet a külföldi honosok külföldön tartózkodó hozzátartozóira alkalmazást. Ezen okfejtés alapján kellett igénylőt keresetével ez esetben elutasítani. Neki ugyanis ezek szerint nem a pénztárral, hanem legjobb esetben munkaadójával szemben lehet keresni valója és az utóbbinak van, illetve lesz esetleg joga a pénztár ellen fordulni a törvény 66. §. második és harmadik bekezdése, illetőleg az abban foglaltak megfelelő alkalmazása alapján. Az e réven netalán előálló jogvita azonban már nem tartozik a választott bíróság útjára (T. 156. §.) a további kérdések érdemi vizsgálatába azért ez a felsőbíróság nem is bocsátkozhatott. 108. Fogyasztási szövetkezet és üzletvezető között támadt elszámolási per elsősorban az iparhatóság által döntendő el. (Hatásköri bíróság 1914 dec. 23. Hb. 134. sz.) A H. fogyasztási és értékesítő szövetkezet bejegyzett cég képviseletében az igazgatósági elnök az o—i járás főszolgabírája mint elsőfokú iparhatóságnál beadóit panaszában előadta, hogy a szövetkezetnek volt üzletvezetője S. J. h—i lakos, ki a szövetkezetnek ezen viszonyánál fogva és üzletvezetői minősége folytán megadósodott 954 korona 92 fillérrel tartozik. S. J.-ért készfizető kezességet vállaltak F. Ö. és F. A. h—i lakosok. Kérte, hogy nevezettek a 954 korona 92 fillér megfizetésére egyetemlegesen köteleztessenek.