Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Közigazgatási Döntvénytár. jogviszonyaiban közvetlenül meg sem található. Azonban ez a körülmény sem nyújt meg nem cáfolható alapot arra a föltevésre, amely szerint a törvénynek szóban levő rendelkezése tényleg csak a kórházból kikerült tagoknak és nem a családtagoknak is kívánta volna biztosítani az utazási költséget. Eltekintve ugyanis attól, hogy az 1907. évi XIX. t.-c. 59. Jvának harmadik bekezdése kifejezetten a tag táppénzéhez méri a családtag segélyezését (féltáppénz), a törvény egyéb intézkedéseiből szintén az tűnik ki, hogy a tagokra vonatkozó rendelkezés helyesen az igényjogosult családtagokra is kiterjed. így az 55. §. utolsó bekezdése kimondja, hogy ha a biztosított tagok ingyen orvosi gyógykezelésben és gyógyszerekben nem részesíthetők, az azok részére járó táppénz kétszeres összegre emelendő föl. Ebből a rendelkezésből azonban és abból, hogy a családtagok külön megemlítése iti is elmaradt, éppen nem következik, hogy a pénztár a törvény 50. §. 5. pontjában megjelölt családtagok részére kijáró ingyen orvosi gyógykezelést és gyógyszereket minden kárpótlás nélkül megtagadhatná. Az 55. §. utolsó bekezdésének tehát kifejezett rendelkezés nélkül is megfelelő alkalmazást kell nyernie a családtagokra, amit a bírói gyakorlat követ is. Kétségtelen továbbá, hogy a pénztár visszatérítési és kártérítési igényei, amelyeket a törvény 68. §-ának szövege bizonyos esetekben a tagoknak kiszolgáltatott segélyek fejében biztosít, szükségképen megtelelő alkalmazást nyernek az igényjogosult családtagoknak kiszolgáltatott segélyekre is. El kell fogadni a kifejtett értelmezést ama közegészségügyi és szociális célok elérése érdekében is, amelyek a pénztár létjogosultságának alapjai. Abban az esetben ugyanis, ha a kórházból kikerült és önállóan nem kereső családtagnak utazási költségeit a pénztár nem viselné, ezekről a biztosított családfőnek kellene gondoskodnia. A biztosítottak körében pedig ennek folytán a kórházi ápolással szemben oly ellenkezés .keletkeznék, vagy pedig az egyébként is meglevő ellenkezés annyira fokozódnék, hogy a kórházi ápolás alakjában nyújtott segélyezés kiszolgáltatása nehézségekbe ütköznék még akkor is, amikor ez a beteg sikeresebb gyógykezelése céljából szükséges. Legrosszabb esetben is, a kórházból kikerült, rendesen lábbadozó beteg gyaloglásra már csak az esetleges visszaesés elkerülése céljából sem kényszeríthető és így nemcsak méltányos, de a pénztárnak is érdekében áll, hogy a kórházból kikerülteknek, tekintet nélkül arra, hogy ezek biztosított tagok, vagy igényjogosult családlagok-e, a lakóhelyükre való visszautazás lehetővé tétessék.