Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)
Közigazgatási Döntvénytár. 103 tartalékalap adózási szempontból állandóan megfelelő ellenőrzés alatt állhasson. Nem kétséges, ezek szerint, hogy a panaszos részvénytársaság akkor, midőn 1909., 1910. és 1911. évi nyereségének egy részét értékcsökkenési tartalékalapba helyezte, a hivatkozott törvényes rendelkezésnek megfelelt, s így jogosan igényelheti azt, hogy az egyes évek tiszta nyereményének mint 1912. évi adóztatási tényezőknek megállapításánál az ilykép ellenőrzés alá helyezett leírások, mint üzleti és igazgatási költségek figyelembe vétessenek, illetve a nyers jövedelemből levonassanak. Az a körülmény, hogy ennek az értékcsökkenési tartalékalapnak alakítása csak 1912. évi augusztus hó 12-én történt, nem szolgálhat alapul ennek a törvényes igénynek elutasítására, mert a panaszos részvénytársaság alapszabályainak 29. §-a értelmében a közgyűlés jogosult a korábbi közgyűlések határozatainak, és így az 1909., 1910. és 1911. évi mérlegeknek megváltoztatására, másrészt ptdig sem az 1875. évi XXXVII. tc.-ben, sem pedig az 1875. évi XXIV. tc.-ben nincs rendelkezés arra nézve, hogy valamely részvénytársaság mérlege utólag változtatható ne lenne, s továbbá, hogy az ily változások, — amennyiben jogerős adókat nem érintenek, — figyelembevehetők ne volnának. 109. Az 1898. évi XXIII. tc. 47. §-ának 1. pontjában megállapított adómentesség meg nem vonható azért, mert az ipari szövetkezet tagjainak készítményét nem tagoknak is árusítja. (Közigazgatási bíróság 6616/1911. P. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet adva, a kivetett adók törlését elrendeli. Indokok: A panaszos cégnek az 1898: XXIII. tc. 47. $-ának 1. pontjában meghatározott adómentességre vonatkozó igényéi az egyenes adófelszólamlási bizottság azért nem állapította meg, mert egyrészről a beszerzett helyhatósági bizonyítvány szerint a panaszos szövetkezet bútorraktárából nem szövetkezeti tagoknak is árusít s így üzleti körét az idézett törvény 4. §-ában meghatározott rendelkezés ellenére kiterjeszti és mert másrészről a szövetkezet tagjainak névsorából kitetszik, hogy tagjai között nemcsak bútorkészítő iparosok, hanem más egyének is helyet foglalnak.