Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)
Közigazgatási Döntvénytár. <>8. Rendőri büntetőügyben tartott tárgyalás rendjének megzavarása esetén figyelembe veendő szabályok. (Belügyminiszter 1912. évi 151. számú határozata.) P. vármegye alispánjának, mint másodfokú rendőri büntető bíróságnak. B. Vilmos ellen folyamatba tett kihágási ügy terhelt felfolyamodása folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú végzés hozatott: Az 1911. évi 3557. sz. a. V. város rendőrkapitánya elsőfokú végzésének helybenhagyásával hozott másodfokú végzés, mely szerint felebbező felfolyamodásával visszautasiltatott, az 1911. évi 2991. számú másodfokú és az azt megelőző elsőfokú rendbirságolási végzéssel együtt megsemmisíttetik, mert a Rbsz. 116. §-a értelmében a tárgyalás rendjének megzavarása miatt pénzbüntetés is kiszabható ugyan, azonban az ezt rendelő végzés a tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalandó, megemlítésével annak, hogy miben állott a rendzavarás és hogy a büntetés alkalmazása előzetes figyelmeztetés után történt; miután pedig a jelen esetben ezen rendelkezések ügyeimen kivül hagyásával a rendbüntetés teljesen külön eljárás során lett megállapítva, ennélfogva azt mint szabálytalant megsemmisíteni kellett. 69 Hullának halottkémi vizsgálat előtt felravatalozása nem kihágás. (Belügyminiszter 1912. évi 5477. számú határozata.) P. varmegye alispánjának, mint másodfokú rendőri büntető bíróságnak. Sch. Emil ellen halottnak, hatósági figyelmeztetés daczára, haloitkémlés előtt való felravaialozása miatt folyamatba tett kihágási ügy terhelt felebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú Ítélet hozatott: A vármegye alispánjának a járás főszolgabirája elsőfokú Ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélete megváltoztattalik s terhelt a kihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentetik, mert arra nézve, hogy a halottkémi vizsgálat előtt a hullát ravatalozni nem szabad, törvényes rendelkezés nincs, de különben is a főszolgabírónak szóbeli tilalma oly jogszabálynak nem tekinthető, melynek megsze-