Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)
176 Közigazgatási Döntvénytár. nem ragadós és nem volt oly természetű, hogy az kórházi ápolást telt volna szükségessé, nem forgott fönn az az eset sem, hogy a tag az orvos utasításainak nem tett eleset és ezzel fölgyógyulását késleltette volna. Hiányoznak tehát az összes előfeltételek, amelyek mellett a pénztár az idézett törvényszakasz a) pontja alapján a kórházba utalása jogával élhetett volna. A tag tehát oly kényszerhelyzetben volt, hogy a baján segíteni vonakodó pénztári orvos helyett, ha a bajtól, mely őt teendőiben kétségen kivül gátolta, szabadulni akart, idegen orvos segítségét kellett múlhatatlanul igénybe venni. 178. A kerületi pénzlár igazgatósági tagjainak ebbeli megbízatása a választási időszak lejárta előtt is megszűnik, ha az illetők a pénztár alkalmazottjává megválasztalnak és a választást elfogadva, állásukat tényleg el is foglalják (A m. kir. állami munkásbiztositó hivatal 1911. évi május hó 16-án 6.017. szám.) F. E. panasza tárgyában folyó évi május hó 8-án 4.26S. szám alatt kelt jelentésére a kerületi pénztár irattárát illető térti vevény visszaküldése mellett az állami munkásbiztositási hivatal a következőkről értesiti a kerületi pénztárt. F. E.-nek a kerületi pénztár igazgatósága által folyó évi április hó 17-én 117. szám alatt hozott ama határozata ellen irányuló panaszát, melyben nevezett igazgatósági tagságának megszűnése mondatott ki, a hivatal a bemutatott iratok alapján vizsgálat tárgyává tette. Ennek eredményéhez képest a hivatal a panaszt figyelembe vehetőnek nem találta. Nevezett ugyanis a bemutatott iratok tanúsága szerint a folyó évi április hó 2-án tartott igazgatósági ülésén Ill-ad osztályú kezelőtisztté választatván meg, ez állását folyó évi április 3-án tényleg el is foglalta. Miután az 1907. évi XIX. tcz. 127. § a értelmében az igazgatóság tagjai a közgyűlési kiküldöttek sorából választandók, a kerületi pénztár közgyűlési kiküldöttének tisztsége pedig a keiületi pénzlár érvényben álló alapszabályai 18. § a szerint a választási időszak lejárta előtt is megszűnik, ha az illetők az országos pénztár alapszabályainak 115. §-a értelmében az országos-