Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

108 Közigazgatási Döntvény Iá r. Ha a fölgyógyulás veszélyeztetése alatt nem életveszélyt, ha­nem olyan behatást, cselekvést vagy mulasztást is ériünk, amely a beteg gyógyulását lényegesen késleltetni vagy nehezíteni al­kalmas, ugy kétségtelen, hogy a jelen pörbeli esetben igénylő neje a kórházban felvétel késedelme esetén a megjelölt veszély­nek ki volt téve. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a fönn részletesen leirt állapotban szenvedő beteg nem a tag illetékes kerületi pénztárának terülelén, de nem is a tartózkodási helyére illetékes kerületi pénztár székhelyén, hanem ettől vasúton is mintegy három órányira eső faluhelyen tartózkodott. Az igény­jogosultság igazolása tehát folleheiőleg oly nagy késedelmet oko­zott volna, amelyet az emiitelt veszély következtében a beteg kénytelenségből és igy jogosan mellőzött. Kiemelve még azt is, hogy a kórházi ápolás idő tartamát és a kórházi ápolási költség kifizetését az igénylő kórház nyug­tájával bizonyította és hogy az ápolási költség a kórház jelentése szerint napi 1 K 80 f., végül az elsőbiróság orvosszakértőjének véleményéhez képest elfogadva azt is, hogy a kórházi ápolás tartama a szükséges mért< kel nem haladta meg, a felsőbíróság a pénztár alaptalan fölebi ezését annál inkább elutasitotta, mert ennek az az állítása, mintha a pénztári orvos a beteget meg­vizsgálta és a kórházi ápolást szükségesnek nem találta volna, teljesen ellenkezik az eljárás adataival. Ez az ítélet, minthogy ellene a Tervezet 182. §-a értel­mében a további jogorvoslatnak nincs helye, — jogerős. 104. Az országos pénztár alapszabályaiban foglalt rendelkezések az állami munkásbiztositási hivatal által történt jóváhagyás esetén, a helyi pénztárak által feltétlenül végrehajtandók. A pénztárak nincse­nek jogosítva olyan értelmű határozatokat hozni, melyeknek czélzata az, hogy az összes pénztárakat az állami munkásbiztositási hivatal által törvényes hatáskörben tett intézkedés végrehajtásának meg­tagadására reábirják s ezáltal a fennálló jogérvé­nyes szabályok végrehajtását megakadályozzák. (Állami munkásbiztositó hivatal 1911 január 30. 1813. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom