Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

Közigazgatási Döntvénytár. 51 sérült balesetkártalanitási igényjogosultságát a maga részéről is megállapította. A dolog érdemét tekintve, vagyis az igényjogosultság minőségét és mérvét illetőleg, az elsőbiróság Ítéletét meg kellett változtatni. Az elsőbiróságnak azt a fölfogását ugyanis, mely szerint sérült részére 1907 szeptember 24-től 1907 deczember 23-ig, vagyis három hónapra — gyógyulása teljes befejeztéig a teljes munkaképtelenségnek megfelelő 60-%-os járadékot (összesen 351 K-t) állapított meg — a felsőbíróság is magáévá tette ugyan, azonban megállapította, hogy szeptember 24-től deczember 21-ig — ameddig ő táppénzt kapott — nem 91, hanem 89 nap van, következőleg az általa ez időre fölvett napi 2 K táppénz együttes összege nem 182, hanem csak 178 K. Ez összeget leütve a 351 K-ból, a szóbanlevő három hónapra nevezettet még a jelen Ítéletben számszerűleg ki is tett 173 K illeti. Az elsőbiróságnak azt a felfogását pedig, mely szerint nevezettet 1907 deczember 23-át követő hat hétre illetné csak 12%-os munkaképességcsökkenésnek megfelelő — és pedig helyesen 7,2%, nem pedig 9%-os járadék — a felsőbíróság nem tette magáévá, hanem figyelemmel az orvosszakértő azon véleményére, hogy sérült munkaképességcsökkenése jelenleg is 12%-ra tehető s az előreláthatólag állandó marad — sőt állapota sulyosbodhatik — és figyelemmel sérültnek a tárgyaláson ez iránt támasztott igényére, illetve bejelentett fellebbezésére, megállapította, hogy neki állandó járadékra van igénye. A fél utólagos igénybejelentését, illetve föllebbezését az eljárási rendelet 339. §-a alapján kellett figyelembe venni, tekintve, hogy az elsőbiróság ítéletének indokolásából következtetve — a fél összes törvényszerű igényeit — tehát állandó járadékigényét is elbírálta s igy a föllebbezés a választott bíróság által már elbírált igénypontra irányult. Az igényt pedig, figyelemmel a törvény 167. §-ának utolsó bekezdésére kellett megállapítani, mert jelen esetben az elsőbiróság időleges járadékigényt állapított meg s azt meghaladó igényével a felet elutasította, vagyis az állandó járadékigényt, melyre pedig igénylő keresete szövegéből Ítélve szintén irányult, nem találta, megállapíthatónak. Az állandó járadék mérvének megállapításába a bíróság ezúttal azért nem bocsátkozott, mert az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosítási pénztár sérült igényének mérve tárgyában még nem határozott s a bíróság e pénztár idevágó határozatának elébe vágni nem tartotta indokoltnak. Viszont azonban a felsőbíróság a jelen esetben fennforogni 4*