Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
Közigazgatási Döntvénytár. 179 A sz—i főszolgabírónak az alispán által helybenhagyott 1,987/906. számú végzése ugyanis a peres terület, illetve állítólagos ut jogi természete tekintetében felmerült jogvitát el nem dönti, amennyiben ebből a határozatból a peres terület közúti jellegének megállapítása nem lünik ki, egyébként pedig a felperesek maguk is csak szolgalomszerüleg gyakorolt ut használatába való visszahelyeztetésüket kérték, tehát dologi jog birtoka iránti védelmet keresve magánjogi igényt érvényesítettek, amelynek elbírálása a rendes bíróság hatáskörébe tartozik s ebben a hatáskörben egyedül a peres felek egymás közötti jogviszonyának rendezésével történt elbírálása az 1890: L, illetőleg 1894: XXII. tcz. alapján felmerülhető vitás kérdések tekintetében a közigazgatás hatósági körét érintetlenül hagyja. 144. A gyógyszertári üzemek egészükben balesetbiztosítási kötelezettség alá esnek és a veszélyességi táblázat 260. tételszáma alá az E. veszélyességi osztályba tartoznak. (Állami mimkásbiztositó hivatal 1910. évi május hó 4-én 5225. szám. 8. sz. elvi határozata.) A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal következőleg határozott: A felebbezést elutasítja és az országos pénztár igazgatóságának határozatát helybenhagyja. Indokok: Felebbező gyógyszertári üzemének balesetbiztosítási kötelezettségét vitatja. A hivatal a felebbezésben nyilvánuló felfogással szemben helyesnek találta a felebbezett határozat rendelkező részéből kivehető, bár szabatosan ki nem fejezett és meg nem indokolt azt az álláspontot, hogy a gyógyszertári üzemek általában és egészükben balesetbiztosítási kötelezettség alá esnek az 1907: XIX. tcz. 3. §-ának 12. pontja alapján. A balesetbiztosítási kötelezettséget megállapítja elsősorban az említett 3. §. 12. pontjával együtt ezen §. 26. pontját követő 1. bekezdés, amely a biztosítási kötelezettség alá eső főüzemek melléküzemeit is mindig biztosítási kötelezettség alá vonja. Ezen bekezdés szerint ugyanis a szorosabb értelemben vett gyógyszertári laboratóriumokon kívül az ezeknek melléküzemét képező eladási és egyéb helyiségekben foglalkoztatott személyek még akkor is biztosítási kötelezettség alá esnének, ha a gyógyszertári laboratóriumi üzem lényegét képező keverési, 12*