Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)

158 Közigazgatási Döntvénytár. ismertetett tényállás szerint alperes czégnél könyvvezetői minő­ségben volt alkalmazva s igy a többször idézett törvény 92. §-ában foglalt rendelkezés értelmében kereskedősegédnek tekintendő. Az a körülmény, hogy alperes czég által az elsőfokú vég­határozat ellen beadott felebbezésben foglaltak szerint felperes alperes czégnek egyszersmind igazgatója is volt, a közöttük fennálló alkalmazotti viszony jellegén mit sem változtat, már csak azért sem, mert felperes szóban levő követelésével nem mint igazgató, hanem mint alperes czéggel az utóbbi idézett törvény­szakasz szerint elbírálandó munkaviszonyban levő könyvvezető; illetve kereskedősegéd ebben a minőségben teljesitett szolgálatai után járó kártérítési igénnyel lépett fel. E mellett nem volt figyelembe vehető alperes czégnek a tárgyalás alkalmával emelt s a másodfokú iparhatóság által helytállónak talált az a hatásköri kifogása sem, hogy a nyugdíj­igény megállapítása az ipartörvény 176. §-ában felsorolt ügyek között felemlítve nem lévén, annak elbírálása a rendes birói útra tartozik. Kétségtelen ugyanis, hogy a nyugdíj a kereskedő és segédje között az ipartörvény 88. §-a értelmében a szabad egyezkedés tárgyát képező és a szolgálati viszonyból folyó igény, mely nem a szolgálati viszony megszűnte után, hanem már annak fennállása alatt keletkezik s a szolgálati viszony megszűntével csupán ese­dékessé válik. Ehhez képest a segédnek nyugdíjra vonatkozó igénye az esetben, ha a munkaadó részéről el nem ismertetik, a szolgálati viszony megszűnéséből keletkező vitás követelést képez, melynek elbírálása az ipartörvény 176. §-a értelmében elsősorban az iparhatóság hatáskörébe tartozik. Mindezek alapján a szóban levő ügyben az iparhatóság hatáskörét megállapítanom és az idézett elsőfokú véghatározatot érvényre emelnem kellett. 143. Tej hamisítás esetében az elzárás büntetést csak nyomatékos enyhítő körülmények fennforgása mel­lett lehet mellőzni, illetve pénzbüntetéssel helyette­síteni. (A m. kir. földmivelósügyi miniszter 107,067/908. számú Ítélete.) B. vármegye közigazgatási bizottságának. A bizottságnak azt a másodfokú Ítéletét, melylyel az elsőfokú ítéletet helyben-

Next

/
Oldalképek
Tartalom