Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)
Közigazgatási Döntvénytár. S5 tölt mesterségek körébe nem sorozható, amennyiben ez a müvelet a timármühelyből véggyártmányként kikerült cserzett bőrök festését, simítását, olajozását stb. öleli fel, ez a művelete tehát sem a timáripar, sem pedig valamely más képesítéshez kötött iparág fogalma alá nem vonható. 75. Kőfaragóiparnak gyárilag való üzésére is adható iparengedély, de a képesítést ilyen esetben is ki kell mutatni. (A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1908. évi 31,176. számú határozata.) A székesfőváros tanácsa részéről hozott s az elsőfokú iparhatósági véghatározattal egybehangzó másodfokú iparhatósági véghatározatot, melyben M. E. budapesti lakost, kőfaragógyári iparra szóló iparengedély kiadása iránti kérelmével elutasítja, nevezett által beadott felebbezés következtében felülbirálat alá vettem. Ennek eredményéhez képest az idézett másodfokú és annak alapjául szolgált elsőfokú iparhatósági véghatározatot feloldom és felhívom a székesfőváros tanácsát, miszerint az illetékes elsőfokú iparhatóságot utasítsa, hogy megfelelő módon szerezzen meggyőződést M. E. ama bejelentésének valódiságáról, hogy nevezett a kőfaragóipart oly terjedelemben üzi-e, mely a gyár jellegének mindenben megfelel és ennek megörténte után a kőfaragóiparnak gyárilag való üzésére szóló iparengedély kiadása ügyében előterjesztett kérelem felett hozzon ujabb szabályszerű véghatározatot. így kellett határoznom, mert sem folyamodó bejelentésének elintézése alkalmával, sem pedig később nem állapította meg az elsőfokú iparhatóság, hogy nevezett a kőfaragóipart tényleg gyárszerüen üzi-e vagy sem. Ez a körülmény pedig a bejelentés elintézésénél nagy fontossággal bir, mert amennyiben a bejelentés tartalma a valódiságnak megfelel, folyamodó részére a kőfaragóiparra kiadott iparengedély visszavonása mellett, ezen iparnak gyárilag való folytatására szóló ujabb iparengedély szolgáltatandó ki. Az a körülmény, hogy a kőfaragóipar engedélyhez és ezenfelül képesítéshez van kötve, nem lehet akadálya a kőfaragóipar gyárilag való üzésére szóló iparengedély kiszolgáltatásának, mert az iparengedélynek is a tényleges üzleti viszonyoknak megfelelőknek kell lenniök és e meílelt figyelembe veendő a hivatali elődöm által 1900. évi £3,405. sz. a. az ipari törzskönyvi adatszolgáltatás tárgyában kiadott rendeletnek az iparhatósági iparlajstromok vezetésének