Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)
Közigazgatási Döntvénytár. 81 lás alkalmával mellőzött izr. fiókhitközség saklerének kihallgatását, az ily módon kiegészített bizonyítás alapján megállapította a kihágás tényálladékát, s ehhez képest a vádlottakat kóserhus jogosulatlan vágatása miatt 30—30 K pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 2—2 napi elzárásra itélle. A vádlottak most azzal érvelnek, hogy kihágást nem követtek el, mert ők kóserhust nem hirdetlek, hanem csupán vágoltat, ezt pedig kizárólagosan üzleti érdekből telték, mert tudvalevő, hogy a vevők szivesebben veszik a vágott hust, mint a bunkózottat; a hitközséget azonban nem akarták ez által károsítani. Ámde eme érvelésük nem állhat meg, mert a fentebb idézett rendelet magát azt a tényt is tiltja, ha valaki az erre illetékes izr. hitközség engedélye nélkül az izr. vallás szertartásai szerint állatot levág, vagy levágat. Különben ha a vádlottak csupán azt akarták volna elérni, hogy tudassák a közönséggel, miszerint vágott hust árusítanak, akkor nem hirdették volna azt héber betűkkel, és nem tudatták volna kizárólagosan zsidó vevőkkel, akikről — a kihallgatott tanúvallomások alapján — kétségen kívül meg lehet állapítani, hogy csakis kóserhust fogyasztanak. 71. Aki hamis néven tett bejelentésrőt — bár a bejelentő lapot más irta — tudomással bir, saját személyében felelős. Ki több helyen bérel lakást, magát mindenütt bejelenteni tartozik. (A m. kir. belügyminiszter 1908. évi 4337. sz. határozata.) Budapest székesfőváros közigazgatási bizottságának. K. G. ellen hamis néven tett bejelentés által elkövetett, és az 1879 : XXVIII. tczikk 2. és 3. §-ába ütköző kihágás miatt a 19. §. alapján folyamatba tett kihágási ügy felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítéletet hozott. A székesfőváros közigazgatási bizottságának 1908. év 1948. kihágási szám alatt a rendőrkapitányi elsőfokú ítélet megváltoztatásával hozott másodfokú felmentő Ítélete a felebbezést visszautasító 3387/908. kihágási számú határozat hatályon kivül helyezése mellett megváltoztattatik, s vádlott a bejelentési lap kitöltésénél szükségelt adatoknak hamis bemondása által elkövetett, s az 1879: XXVIII. tcz. 9. §-ába ütköző kihágásban vétkesnek mondatik ki, s ezért a jelen törvény 10. §-a alapján 50 K pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén három napi elzárással büntettetik. A pénzbüntetés 15 nap, különbeni Közigazgatási Döntvénytár. III 6