Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Közigazgatási Döntvénytár. hatóság közreműködése csupán a személyazonosság megállapítása czéljából vétetik igénybe, ellenben a követelés behajtása minden­kor a fentebb jelzett módon, azaz az illetékes bíróság utján tör­ténik. Oly eset tehát, mint a jelenlegi is, a midőn az általános gyakorlattól eltérőleg az érintett helytelen eljárás tétetik folya­matba, csak elvétve és tévedés folytán fordulhat elő. Mindazon­által a m. kir. államvasút igazgatóságát egyidejűleg utasítottam,, hogy a fentiek értelmében közegeit megfelelően tájékoztassa. 21. A járási mezőgazdasági bizottságok által egyes apaállatokra kiállított tenyészigazolványok csak ugyanazon járás területén érvényesek. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1906. évi 39,240. sz. határozata.) B. vármegye alispánjának. A vármegye központi mezőgazdasági bizottságának felterjesztésére a nevezeit bizottság­gal leendő közlés végett értesítem alispán urat, hogy valamely járási mezőgazdasági bizottság által kiállított tenyészigazolvány más járás területén nem tekinthető érvényesnek, mert az állat­tenyésztés íejlettségének járásonként való különbözősége ez egyes apaállatoknak köztenyésztésre leendő alkalmazhatósága tekinteté­ben járásonként más-más igényeket támaszt. 122. A vadászatnál a hajtó gazdasági munkát vé­gezvén, e munka teljesítése körüli jogviszonyok az 1898 : II. tcz. alapján birálandók el. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1907. 86,874. sz. határozata.) A vármegye közigazgatási bizottsága munkásügyi al­bizottságának. A f. évi 2700. sz. a. kell jelentése folytán érte­sítem, hogy B. B. és társai kihágási ügyében 2300/907. sz. a. hozott másodfokú Ítéletét V. V. panaszos fél felebbezésére az 1898 : II. tcz. 72. §. alapján felülbirálat alá vettem és ennek ered­ményéhez képest a másodfokú ítéletet feloldom s felhívom a bi­zottságot, hogy az ügy érdemében Ítéljen. Az albizottság Ítéletét fel kellett oldanom s érdemben itélelhozatalra kellett felhívnom, mert a vadászat éppen ugy, mint a halászat a legősibb gazdasági foglalkozás s az a körülmény, hogy azt sportként is űzik, gazda­sági jellegét nem változtatja meg. Ennélfogva tehát az, aki a

Next

/
Oldalképek
Tartalom