Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)
Ki Közigazgatást Döntvénytár. annak következtében, hogy a kérdéses illetéket a már állami költségvetési és illetve ezt pótló felhatalmazási törvény hiányának idejére eső esedékessége napján, valamint az erre következett állami költségvetési és illetve ezt pótló felhatalmazási törvény hiányának időtartama alatt be nem fizette, késedelmezővé nem lett s tőle ez okból a késedelmi kamatok erre az időre jogszerűen nem követelhelők, és pedig annál kevésbé, mert ugy a hivatkozott illeték számfejtőkönyvi kivonatból, mint a panaszos által becsatolt fizetési meghagyásra reávezetett adóhivatali nyugtatványból kitetszik, hogy panaszos azt a befizetést, amelynek alkalmával a 8 K 80 f.-nyi késedelmi kamat terhére tényleg felszámoltatott, az 1906 június 6-ik napján, vagyis tehát az emiitett állami költségvetési és illetve ezt pótló felhatalmazási törvény hiányának idejét megszüntető 1906 : II. tcz. hatályba lépése (1906. évi június hó 9.) napja előtt eszközölte. 12. Bírósági megbízásból nyomozó csendőrközeg megsértése miatti eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (Minisztertanács 1907 deczember 6. 49317/907. sz. a. L M.) A m. kir. minisztérium a következőleg határozott: Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok: A ruszkabányai csendőrörs a karánsebesi kir. járásbíróságnál tett feljelentésében azt panaszolta, hogy Sz. M. vaiszlovai lakos a B. I. és Sz. J. csendőrökből állott járőrt egy lopási eset nyomozása alkalmával káromló durva kifejezésekkel szidalmazta. Ezt a feljelentést a kir. járásbíróság 1906. évi deczember hó 13 án B. 1305. szám alatt kelt végzésével a Kbtk. 46. §-ában foglalt hatóságsértés elbírálása végett az 1897 : XXXIV. tcz. 19. §-ának 2. pontja alapján a karánsebesi járás főszolgabirájához tette át. A főszolgabíró megtartott tárgyalás után 1907. évi január hó 18. napján 1906. szám alatt kelt ítéletével Sz. M.-t KrassóSzörény vármegye 257/900. sz. szabályrendeletének 2. §-a alá eső kihágás miatt 20 K pénzbüntetésre ítélte. Ezt az ítéletet Krassó-Szörény vármegye alispánja 1907. évi június hó 22-én 3594. szám alatt kelt ítéletével feloldotta és arra való tekintettel, hogy jelen esetben az 1879 : XL. tcz. 46. $-ába ütköző és állami hatósági közeggel szemben szóbeli sértéssel elkövetett kihágásról van szó, az ügyet a karánsebesi kir.