Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 187 44. Testi épség elleni kihágás. H. B. I. A kassai m. kir. csendőrőrs feljelentést tett a kassai járás főszolgabírójánál S. Mihály cséplőgéptulajdonos miszlókai lakos ellen azért, mert nevezett — a feljelentés tartalma szerint — Hernádtihanyon 1942. évi augusztus hó 28. napján Sz. József hernádtihanyi lakos udvarán végzett cséplés alkalmával az ú. n. mentőszekrényt az előírás ellenére nem a cséplőgép mellett, hanem egy másik, a cséplés színhelyétől kb. 300—400 méterre levő udvaron tartotta. A nyomozás során kihallgatott S. Mihály terhelt a fenti cselekmény elkövetését beismerte. Sz. János tanú pedig azt vallotta, hogy látta, hogy S. Mihály a mentőszekrényt a fentebb megjelölt távolságról hozta elő. A kassai járás főszolgabírója 1942. évi szeptember hó 5. napján 2262/1942/1. kih. szám alatt hozott végzésével „hatáskörét nem állapította meg" és a Rbsz. 3. §-a alapján a feljelentést további eljárás céljából a kassai kir. járásbírósághoz tette át. A főszolgabíró ezt a határozatát azzal indokolta meg, hogy a 180.000/1936. B. M. számú rendelet 172. §-ának máso- ' dik bekezdése értelmében a hivatkozott rendelet 166. §-ába ütköző kihágás elbírálása a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik. A kassai kir. járásbíróság 1942. évi szeptember hó 30. napján B. 12.274/1942. számú végzésével a bűnügyi iratokat a kassai járás főszolgabírójához visszaküldte azzal, hogy az ügy elbírálása a főszolgabíró hatáskörébe tartozik. Ezután a kassai járás főszolgabírója az iratokat 1943. évi március hó 1. napján kelt 2262/1942/2. kih. számú átiratával szintén visszaküldötte a kassai kir. járásbíróságnak és a bíróság azokat felterjesztette a Hatásköri Bírósághoz. A Hatásköri Bíróság az ügyben pótlást rendelt el, mert a kir. járásbíróság nem közölte a hatáskör kérdésében hozott ' i határozatát a fellebbvitelre jogosult terhelttel és az ügyészségi megbízottal, a kassai járás főszolgabírája pedig a terhelttel és a tiszti ügyésszel. Ennélfogva sem a kir. járásbíróságnak, sem pedig a kassai járás főszolgabírójának végzése nem volt jogerős.