Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

182 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK év második felére vonatkozó, F. Jenő bútorkereskedő cég az 1940. év második felére vonatkozó, a 7720/1939. M. E. számú rendelet 41. §-ában megjelölt kimutatás benyújtására irányuló kötelezettségének nem tett eleget. A m. kir. rendőrség pécsi kapitánysága, mint elsőfokú rendőri büntetőbíróság a fent jelzett bűncselekmények miatt F. Jenő pécsi lakost vonta felelősségre. Az 1941. évi február hó 15. napjára kitűzött és megtar­tott tárgyaláson F. Jenő terhelt azzal védekezett, hogy a be­jelentések részéről „F. Károly bútorgyára, Pécs" néven meg­történtek. Ennek igazolására becsatolt 6 darab postai feladó­vevényt. A rendőri büntetőbíró az Értelmiségi Munkanélküliség Ügyeinek Kormánybiztosa képviseletében eljárt szakképviselő indítványára a tárgyalást elnapolta annak tisztázása céljából, hogy , a terhelt által állított bejelentések tényleg megtörtén­tek-e, és az iratokat az Értelmiségi Munkanélküliség, Ügyei­nek Kormánybiztosához küldötte meg. A kormánybiztos 123.333/1941. szám alatt — az iratok visszaküldése mellett — értesítette a rendőrkapitányságot^ hogy a vádat fenntartja, mert a terhelt jegyzőkönyvi vallo­másával ellentétben sem az alap, sem a változási kimutatást nem küldötte be és így elkövette a terhére rótt kihágást. Az 1941. évi november hó 17. napján megtartott folyta­tólagos tárgyaláson az Értelmiségi Munkanélküliség Ügyei Kormánybiztosának szakképviselője a vádat annyiban módo­sította, hogy F. Jenő terhelt ellen a 7720/1939. M. E. számú rendelet 41. §. utolsó bekezdésébe — helyesen az 1939. évi IV. t.-c. 25. §. első bekezdésének 1. pontjába — ütköző három­rendbeli kihágás miatt azért emelt vádat, mert — szerinte — a terhelt a hatóság ellenőrzését akadályozta azáltal, hogy az ú. n. alapbejelentésen, továbbá az 1939. év és az 1940. év má­sodik felére vonatkozó ú. n. változási kimutatásokon „F. Ká­roly bútorgyára, Pécs" törvényszékileg bejegyzett cégszöve­get nem tüntette fel, hanem a helyett részben a saját, rész­hen F. Károly nevet használt. F. Jenő terhelt e váddal szemben jóhiszeműséggel, neve­zetesen azzal védekezett, hogy szándéka nem irányult a kormánybiztos félrevezetésére. ' Ezután a m. kir. rendőrség pécsi kapitánysága mint első­fokú rendőri büntetőbíróság 1941. évi november hó 11. nap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom