Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 115 természeti esemény következményeinek elhárítására irá­nyuló esetleges ós egyszeri szolgáltatás. E törvényszakasz szerint ugyanis a községek lakosai hófúvás, hegyomlás és árvíz alkalmával tartoznak közreműködni az útvonalakon szükséges közlekedés biztosítása érdekében. A most előadottak szerint nem lehet kétséges, hogy a közmunka és közerő nem azonos fogalmak. Az előbb kiemelt éles megkülönböztetés mellett ezt igazolja az is, hogy a két munkateljesítés az 1890. évi I. t.-c. felépítési rendszerében is más-más helyre van beiktatva. Amíg ugyanis a közmunka szolgáltatás a törvény I. Rész IV. címe (községi) közdűlő (közútak) alatt van felsorolva, addig a közerő kirendelésére vonatkozó intézkedéseket a III. Rész (Büntető határozatok) II. fejezete (a forgalom biztonsága elleni kihágások) tar­talmazza. A közerőben való részvétel megtagadása büntető­jogi következményeket is von maga után, a közmunka nem teljesítésének következménye ellenben a munka ellenérté­kének közadók módjára való behajtása. Ha tehát az 1896. évi XXVI. t.-c. 65. §-a az 1890. évi I. t.-c. 49. és 50. §-aiban meghatározott közmunka összeírás, nyilvántartása, megváltása és szolgáltatása, valamint a köz­munka alól való mentesség kérdésében felmerült jogvitákat végső fokon a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe utalja, ebből még kifejezett törvényes rendelkezés hiányában — nem következik, hogy a közerőre kirendelés kérdésében köz­igazgatási bírósági jogsegélyben van része annak, aki a ki­rendelést magára nézve sérelmesnek tartja. Sem a Közigazgatási Bíróságról szóló 1896. évi XX\TT. t.-c, sem más újabb törvény vagy törvényerejű jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, melynek értelmében az 1890. évi I. t.-c. 123. §-ában (az 1886. évi XXII. t.-c, 133. és 136. §-ában) szabályozott közszolgáltatás teljesítése körül felmerült jogvita esetén a kirendelést sérelmező személy végső fokban a Közigazgatási Bírósághoz fordulhatna jog­orvoslatért. A Közigazgatási Bíróság pedig az 1896. évi XXVI. t.-c. 16. és 17. §-aiban foglaltak szerint csakis a kifejezetten eléje utalt ügyekben járhat el. Hatáskörét törvény, vagy törvé­nyen alapuló egyéb jogszabály határozottan megszabja. Hatásköre kiterjesztésének az említett t.-c. 19. §-a értelmé­ben még a jog-, illetve törvényhasonlatosság elve alapján sincs helye. Erre az utóbbi törvényes rendelkezésre figye­8*

Next

/
Oldalképek
Tartalom