Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

112 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK hó 3. napján kelt 947/1942. számú véghatározatával a kérel­met elutasította. A főszolgabíró véghatározatát a kérelmező által fel­hívott törvényhelyekre utalással azzal indokolta, hogy B. Imrének Keszthelyen, Erzsébet királyné-u. 4. szám alatt háza van, s így bár mint közalkalmazott, mentes a köz­munka és közerő teljesítése alól, azonban a háza után ez a kötelezettsége megállapítható. Tehát mint háztulajdonos közerőre kirendelhető. R. Imre fellebbezése folytán az ügyben Zala vármegye alispánja 1942. évi március hó 30. napján 11.931/ni. 1942. szám alatt másodfokú véghatározatot hozott. Eszerint a fel­lebbezést elutasította és az elsőfokú határozatot változat­lanul hagyta. Egyúttal a kihágási eljárás megindítását is elrendelte. Az alispán véghatározatának indokolásában hivatko­zott, a zalavármegyei közútakon szükséges hóhányások el­végzése tárgyában alkotott 6931/ni. 1893. jkv. 295, számú vár­megyei szabályrendelet 7- §-ában foglaltakra is, nevezetesen arra, hogy a közerő kirendelése esetén a kirendelt személy a reá rótt munkát más útján is leróhatja. Szabályszerű volt tehát a községi elöljáróság intézkedése R. Imrével szemben, aki a főszolgabírói véghatározatban megjelölt indokoknál fogva nem mentes sem a közmunka, sem a közerő szolgál­tatása alól. R. Imre az alispán véghatározata ellen a ín. kir. keres­kedelem és közlekedésügyi miniszterhez felülvizsgálati ké­relmet adott be. A miniszter az iratoknak a fent említett szabályrendelettel történt kiegészítése után az összes irato­kat — azzal a megjegyzéssel, hogy a felülvizsgálati kére­lemnek nevezett beadványt az 1896. évi XXVI. t.-c. 65. §-a alapján panasziratnak tekinti, — 1942. évi július hó 16. napján 72.676/1942. XI. szám alatt áttette a m. kir. Közigaz­gatási Bírósághoz. / A Közigazgatási Bíróság az iratokat 1942. évi novem­ber hó 13. napján 4466/1942. K. szám alatt visszaküldte a m. kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszterhez azzal, hogy a hatáskör kérdésében elfoglalt álláspontját tegye újabb megfontolás tárgyává, minthogy a közerő alól való mentes­ség kérdését sem a Közigazgatási Bíróságról szóló 1896. évi XXVI. t.-c., sem más törvény nem utalja a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe. A közerő szolgáltatása az 1890. évi

Next

/
Oldalképek
Tartalom