Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK A) A HATÁSKÖRRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. í. Hatásköri összeütközés előfeltétele. H. B. Nemleges hatásköri összeütközést az 1907 : LXI. t.-c. 7. §. 1. bekezdésének 1. pontjában foglalt rendelkezések értelmében csak az érdekeltekkel közölt, jogerőre emelkedett határozatok létesítenek. Erre tekintettel sem a n-i kir. járásbíróságnak, sem a n-i járás főszolgabírájának a saját hatáskörüket megtagadó határozatai — jogerő hiányában — hatásköri összeütközést jogi értelemben még nem létesítettek. A Hatásköri Bíróság által elrendelt póteljárás során pedig a n-i járás főszolgabírája hatáskörét megtagadó ko­rábbi — nem jogerős — határozatától eltérve, az ügy érdemi elbírálására a saját hatáskörét megállapította. A n-i járás főszolgabírájának a közigazgatási hatóság hatáskörét ezidőszerint megállapító ez a határozata a közte és a n-i kir. járásbíróság között a — jogerő hiánya miatt nemleges hatásköri összeütközéssé jogi értelemben még ki nem alakult — hatásköri ellentétet megszüntette. Ennélfogva ebben az ügyben a további eljárást a rendel­kező rész szerint mellőzni kellett. (1941. okt. 13. — 1941. Hb. 15.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom