Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 143 létnek és gondnokkirendelésnek esete nem forog fenn. Enn'-k­folytán kérte, hogy a polgármester a városi katonai parancs­nokság- által dr. B. Lajos ügyvéd részére adott ideiglenes gondnokkirendelést szüntesse meg és a vagyont kezelés vé­gett neki adja át. Cs. m. város polgármestere az 1941. évi február hó 7. napján hozott 132—4/1941. ikt. számú véghatározatával az előterjesztett kérelem elbírálása tekintetében illetékességét (helyesen hatáskörét) nem állapította meg s az iratoknak a m-i kir. ítélőtáblához áttételét rendelte el. A polgármester ezt a határozatát azzal indokolta, hogy az adott esetben a katonai parancsnokság a rendes bíróság helyett tett intézkedést a zárlat elrendelésével. Tehát annak megszüntetése tárgyában a közigazgatási hatóság nem dönt­het. De azért sem jogosult dönteni a polgármester, mert F. Viktor ellen a m-i kir. ítélőtábla előtt vagyonfelügyeleti el­járás van folyamatban, a katonai parancsnokság intézkedése pedig szoros összefüggésben van ezzel a bíróság előtt folyó eljárással. Ennek jogerős befejezéséig tehát a közigazgatási hatóság még akkor sem intézkedhetnék, ha az eljárásra ne­tán a polgármester lenne jogosult, minthogy a vagyonkezelő ellen kifogást senki sem emelt. A polgármesternek ez a véghatározata jogorvoslat hiá­nyában jogerőre emelkedett. A m-i kir. ítélőtábla 1941. évi június hó 23. napján hozott P. T. 328/1941/7. számú végzésében megállapította, hogy az eljárás nem tartozik hatáskörébe. A kir. ítélőtábla ezt a végzését azzal indokolta, hogy a katonai közigazgatási szerv által a saját hatáskörében elren­delt zárlat — ily értelmű tételes rendelkezés hiányában — nem volt a rendes bíróság helyett tett biztonsági intézkedés. Ugyanis a katonai közigazgatás tartama alatt a honvéd­vezérkar főnökének 60/Főv. kat. közig. 40. VIII. 30. számú rendelete értelmében a felszabadult keleti és erdélyi ország­részekben csak a büntető igazságszolgáltatást látták el kato­nai igazságügyi hatóságok, azonban a polgári peres és nem peres ügyekben a katonai parancsnokok által kijelölt bírák­ból megalakított bíróságok bár csökkentett ügymenettel, de teljes hatáskörrel intézkedtek. Azonban kivételesen sem tar­tozik a kérdéses zárlat megszüntetése a kir. ítélőtábla hatás­körébe azon a címen, hogy F, Viktor ellen még a román ura­lom ideje alat ú. n. vagyonfelügyeleti eljárás indult, mint-

Next

/
Oldalképek
Tartalom