Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)
120 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK mazás alapján kibocsátott és a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területek közigazgatásáról szóló 9330/1938. M. E. számú rendelet 29. §-ának (1) és (4) bekezdése értelmében a visszacsatolt területeken — a folyamatban lévő ügyekre nézve is - hatályukba visszaállíttattak. (1941. nov. 10. — 1941. Hb. 25.) 30. Kerítés felállítása szomszédos telkek közt. T. Az a kérdés, hogy a szomszédos beltelkek között köteles-e, s ha igen, kicsoda és milyen kerítést felállítani, a szomszédjog, vagyis az általános magánjog körébe tartozó vagyonjogi kérdés. Következőleg annak elbírálására — hacsak törvény vagy törvényerejű rendelet kifejezetten eltérőleg nem rendelkezik — a rendes bíróság hivatott. A szomszédos beltelkeknek kerítéssel elhatárolása ugyan közrendészeti szempontból is szükséges lehet. A közrendészeti szempont fennforgásának valamely adott esetben megállapítása pedig — a dolog természete szerint — a közrend fenntartására, biztosítására hivatott közigazgatási hatóság feladata. Ha azonban a közigazgatási hatóság nem állapította meg, hogy a kerítés felállítására közrendészeti szempontból van szükség, akkor a szomszédos beltelkek közötti kerítés felállítására vonatkozó jog, illetőleg kötelezettség a szomszédjog körébe tartozó magánjogi (vagyonjogi) vitás kérdésként jelentkezik. II. Valamely magánjogi jogviszony szabályrendeleti szabályozása az abban előírt kötelezettségnek közrendészeti, Vagyis közigazgatási jogi természetét még nem állapítja meg. III. Valamely magánjogi jogviszony elbírálásának közigazgatási útra utalását helyhatósági szabályrendelet joghatályosan ki nem mondhatja. H. B. I. F. Kálmán szentesi lakos Szentes m. város polgármesterénél 1940. évi október hó 28. napján panaszt emelt G. Pál szentesi lakos ellen. Panaszában kérte a polgármestert, hogy nevezettet kötelezze arra, hogy a szomszédos