Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

116 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK látásával. Mivel pedig a követelés felmerültének idejében érvényben volt csehszlovák 1926. évi 104. számú törvénycikk az igazgatói pótdíj megállapítására hivatott szervet vagy intézményt nem jelöli meg, így a fentebb idézett magyar jogszabályok figyelembevétele mellett az igénynek nincs jogszerű alapja. K. István a d-i járás főszolgabírójának véghatározata ellen Komárom vármegye alispánjához fellebbezést adott be. Ebben a fellebbezésében a főszolgabíróhoz beadott kérvényben foglaltakat még azzal egészítette ki, hogy a volt d-i (csehszlovák) járási hivatal által 12.501/1936. szám alatt hozott elutasító határozatot a volt pozsonyi országos hivatal 17.605/6—1937. szám alatt helybenhagyta, holott az igazgatói pótdíjra a volt csehszlovák 1922. évi 251. t.-c. 3. §-a és az 1926. évi 104. t.-c. 15. §-a, valamint a volt csehszlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 11.148/1933. számú döntése alapján jogos igénye van. Komárom vármegye alispánja 1940. évi december hó 4. napján 14.906/1904. ai. szám alatt hozott véghatározatával a főszolgabíró véghatározatát megsemmisítette és a közigazgatási hatóság hatáskörét nem állapította meg. Ezt a rendelkezését azzal indokolta, hogy az egyházközség K. Istvánt csak tanítónak választotta meg, amikor tehát a tanítói munkakört túlhaladóan igazgatói tennivalókat is végzett, olyan munka ellenértékét követeli, amely nem az általa betöltött tanítói állás ügykörébe és hatáskörébe tartozik. K. István követelése tehát az általános magánjog szabályai szerint bírálandó el. K. István ezt követően igényével a rendes bírósághoz fordult s a d-i kir. járásbírósághoz beadott keresetében a sz-i római katolikus egyházközséget (melynek képviselőjeként Serédi Jusztinián hercegprímást jelölte meg) — a fentebb ismertetett tények rövid előadása mellett — ugyancsak 595 pengő 54 fillér tőkének és járulékainak megfizetésére kérte kötelezni. A d-i kir. járásbíróság 1941. évi február hó 10. napjára tárgyalást tűzött ki. A perfelvételi tárgyaláson a sz-i római katolikus egyházközség a Pp. 180. §-ának 1. és 6. pontja alapján pergátló kifogást emelt azon az alapon, hogy a felekezeti tanítónak a munkaadójához való viszonya nem magánjogi, hanem közjogi viszony és hogy az egyházközséget az egyházközségi elnök (a mindenkori plébános) képviseli.