Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 183 sének 4. pontja alá tartozó hatásköri összeütközés esete me­rült fel, másfelől, hogy az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. III. Ebben az ügyben az iratokban foglaltakból kitűnő­leg a budapesti központi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság a L. Kereskedelmi Részvénytársaság tulajdonában álló ingatlanokra — amelyeket később a B. R. C. m-i eég vásárolt meg — elrendelt végrehajtás során zárlatot fogana­tosított és zárgondnokot vezettetett he. A zárgondnokot IBudapest székesfőváros VI. kerületének elöljárója 1934. évi január hó 27. napján 5603/1934. szám alatt hozott véghatáro­zatával arra kötelezte, hogy a zárgondnoki kezelés alatt álló ingatlanon — J. és R. cég által bérelt telepen — a véghatáro­zati an megszabott tűzrendészeti és tűzbiztonsági kikötéseket 60 nap alatt teljesítse. Ezt az elsőfokú határozatot a zárgond­nok fellebbezése folytán Budapest székesfőváros polgár­mestere 1934. évi július hó 31. napján 52.141/1934. szám alatt indokai alapján helybenhagyta. A másodfokú véghatározat ellen beadott felülvizsgálati kérelmet pedig a m. kir. belügy­miniszter 1934. évi november hó 30. napján 200.959 1934. IX. a. számú véghatározatával visszautasította. A másodfokú közigazgatási hatósági határozat meg­hozatala után 1934. évi augusztus hó 30. napján a budapesti központi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság a zár­gondnok által eléje terjesztett kérelem folytán 36.202/1934. tkvi szám alatt hozott végzésében kimondotta, hogy „a telek­könyvi hatóság a VI. ker. elöljáróság véghatározatában írt beruházási és tatarozási munkálatok elvégeztetéséhez nem járul hozzá", mert a J. és R. céggel fennálló bérleti szerződés * — mely a tűzrendészeti hatóság rendelkezését szükségessé tette — már megszűnt. A cég tehát már csak átmenetileg használja az ingatlant és így a kérdéses munkálatok elvég­zése nem mutatkozik célszerűnek és hasznosnak. A m. kir. igazságügyminiszter — hozzá kerülvén az ira­tok — a zárgondnoknak tűzrendészeti munkák teljesítésére kötelezése tárgyában egyfelől a közigazgatási hatóság, más­felől a rendes bíróság között az 1907 : LXT. t.-c. 7. § 1. bekez­désének 4. pontjában meghatározott hatásköri összeütközés esetét látván fennforogni, a budapesti központi kir. járás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom