Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK megtérítésére. Bejelentették azt is, hogy az ügyre vonatkozó iratok a t-i kii', járásbíróságnál vannak. A főszolgabíró előtt tartott tárgyalás során az előbb említettekhez csatlakozott még E. János. A t-i járás főszolgabírója 1940. évi január hó 23. napján 6838/1939. szám alatt véghatározatával N. Ferenc, M. Vendel, E. József és E. János panaszát hatáskör hiánya miatt elutasította. A főszolgabíró ezt a véghatározatát azzal okolta meg, hogy a felek a köztük létrejött gazdasági munkaszerződést az 1898 : II. t.-c. 8. §-ában foglaltak figyelmen kívül hagyásával nem az idézett t.-c. 13. és 14. §-aiban előírt alakszerűségek megtartásával kötötték meg. Ennélfogva az 1898 : II. t.-c 73. §-a értelmében az érvényesített követelés elbírálása, mint alakszerűségek megtartása nélkül kötött szerződésitől származó igény, a kir. bíróságok hatáskörébe tartozik. A t-i járás főszolgabírájának ez a véghatározata jogorvoslat elmaradása folytán jogerőre emelkedett. Jogerős lévén a szóbanforgó végliatározat, a főszolgabíró a t-i kir. járásbíróság ítéletére tekintettel nemleges hatásköri összeütközés esetének felmerültét észlelte és úgy a rendes bíróság, mint a közigazgatási hatóság iratait felterjesztette a Hatásköri Bírósághoz. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. Előrebocsátja a Hatásköri Bíróság, hogy az iratok tartalma szerint N. János csak a rendes bíróság előtt érvényesítette igényét, míg a közigazgatási hatóság előtt félként nem szerepelt. A nevezett követelése tekintetében tehát ezidőszerint a rendes bíróság és a közigazgatási hatóság között hatásköri összeütközés esete nem merült fel. Hatásköri összeütközés felmerülte nélkül az 1907 : LXL t.-c. 1., 7. és 19. §-ainak egybevetett értelme szerint a Hatásköri Bíróság nem hivatott arra, hogy a hatáskör kérdésében állást foglaljon. Ennélfogva N. János által érvényesített követelés tekintetében azt kellett kimondani, hogy hatásköri összeütközés esete nem merült fel. X. Ferenc, E. János, M. Vendel és E. József által érvényesített követelések tekintetében pedig a t-i kir. járásbíró-