Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 75 Az olyan követelés pedig, amely a kár felmerültének esetén kívül és attól függetlenül érvényesíthető, a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint nem kárkövetelés. A fentiek alapján tehát kétségtelenül megállapítható, liogy H. Gyuláné különböző igényt érvényesített a rendes bíróság és a közigazgatási hatóság előtt. Ebből pedig következik, hogy más volt a vitás jog és az eljárás tárgya a rendes bíróság és más a közigazgatási hatóság előtt. Hiányzik tehát az ügyazonosság együttes alkotó elemei közül: a vitás jognak és az eljárás tárgyának az azonossága. Következőleg nincs ügyazonosság. Ügyazonosság' hiányában pedig hatásköri összeütközés esete merült fel. Hatásköri összeütközés felmerülte nélkül az 1907 : LXT. t.-c. 1., 7. és 19. §-ainak egybevetett értelme szerint a Hatásköri Bíróság nem hivatott arra, hogy a hatáskör kérdésében állást foglaljon. Mindezeknélfogva ebben az ügyben a rendelkező rész él telmében kellett határozni. (1939. ápr. 24. — 1939. Hb. 20.) 35. Házinapszámos bér- és napszámkövetelése. H. B. Ebben az ügyben a fellebbezési bíróságként eljárt budapesti kir. törvényszék, mint rendes bíróság és a m. kir. rendőrség budapesti VI—XIII. kerületi kapitánysága, mint közigazgatási hatóság között felmerült nemleges hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíróság a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Az iratok tartalma szerint K. Sáridorné a férjének házfelügyelői alkalmazása tekintetében kötött szerződésben kötelezettséget vállalt, hogy H. Emánuel és neje háztartásában naponkint reggel 8 órától délelőtt 10 óráig ingyenesen segédkezni fog és havonta egyszer a mosásban résztvesz. Ezzel a kötelezettségvállalással a kir. törvényszék ítéleti ténymegállapítása szerint a nevezett nem házmesterként, hanem csak mint takarítónő lépett H. Emánuel és neje szolgálatába.