Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)

180 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK külön megemlítette volna. Már pedig a Te. 137. §-a az unoka kifejezést egyáltalán nem használja. Ámde a szóbanforgó törvényhely mondattani szerkezete is a Hatásköri Bíróság jogi álláspontjának helyessége mellett szól. A Te. 137. §-a ugyanis általános szabályként állítva fel, hogy törvényes kiskorú gyermek elhelyezésének és tartásának kérdésében a gyámhatóság határoz, nyomban utána több kivételt állapít meg a házassági per bírósága javára, ami nyilván nem volna helyénvaló a nagyszülőkkel szemben, mert a velük szemben támasztott unokatartási igényre vonatkozó hatáskör szempontjából merőben közömbös, hogy van-e közöttük bontóper folyamatban vagy sem. Éppen ebből az okból fölösleges lett volna a Te. 137. §-ában kifejezetten megjelölni azt, hogy a gyermek a szülővel szemben igényli a tartást, mert ez a „gyermek" szó családjogi értelmén kívül a házassági bontó perre történt kapcsolatos utalásból is szükségszerűen következik. A Te. 137. §-ában előforduló „gyermek" kifejezésnek olyan tág értelmezése, hogy az az unokát is jelenti, azért sem foghat helyet, mert az a közigazgatási hatóság hatáskörének kiterjesztéséhez vezetne. Már pedig általános szabály, hogy magánjogi ügyekben a közigazgatási hatóság hatáskörét szorosan kell értelmezni. Ugyanebből az okból nem nyerhet a jelen esetben alkalmazást a logikai törvénymagyarázatnak a közigazgatási hatóság által hivatkozott az a szabálya sem, amely szerint : „ahol a törvény nem tesz különbséget, ott különböztetni nem is szabad." (Lege non distinguente nec nobis est distinguere). Mindehhez járul, hogy a kérdés történeti fejlődése is ellene mond a közigazgatási hatóságok jogi álláspontjának. Ennek megérthetése végett vissza kell nyúlni az 1877 : XX. t.-c. 11. §-ának ma már hatályban nem levő utolsóelőtti és utolsó bekezdésére, mint amelyek értelmében a törvényes kiskorú gyermek vagy unoka részéről a szülő vagy nagyszülő részére és viszont fizetendő tartási összeg megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozott és az e tárgyban hozott határozatot a felsőbb gyámhatósághoz hivatalból kellett felterjeszteni.