Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 109 Az a körülmény tehát, hogy Z. a követelését a rendes bíróság előtt kifejezetten cselédbér címén érvényesítette, a hatáskör kérdésének elbírálásánál közömbös. A házi cselédnek az 1876 : XIII. t.-c. 1. §-ában foglalt fogalommeghatározásából következik, hogy a cselédszerződésnek nem törvényes kelléke ugyan az, hogy a bér összegét a felek előre megállapítsák, de törvényes kelléke a felek megállapodása abban, hogy a cselédszolgálatra szerződő egyént általában, bár összegszerűen meg nem határozott, mégis bizonyos szolgálati időhöz mért ellenérték illeti meg. Z. felperes mind a keresetében — mind a panaszában egyaránt — azt adta elő, hogy néhai X. Y. plébánosnál ennek elhunytáig mint gazdaasszony állott alkalmazásban, azonban a szolgálataiért ellenértéket nem kapott és a plébános csak igérte a fizetést, helyesebben azt, hogy a vagyonát végrendeletileg reá fogja hagyni. Már ebből az előadásból is kitűnik, hogy a felperes és munkaadója között sem a szolgálati idő tartamára, sem a szolgálati viszony felmondási idővel korlátozására nézve, sem pedig a felperes fizetése tekintetében megállapodás nem jött létre és a felperes a szolgálati idő tartama alatt (6 éven át) fizetésben nem is részesült, hanem csak arra nézve kapott ígéretet, hogy munkaadója őt végrendeleti juttatásban fogja részesíteni. Ezek szerint tehát a felperes és az alperesek jogelődje sem a szolgálati idő tartamára, sem valamely határozott időhöz mért bérre nézve meg nem állapodván, a jelen esetben a cselédszerződés törvényes kellékei hiányzanak. Az a körülmény, hogy néhai X. Y. a felperes szolgálatainak meg jutalmazását végrendeleti juttatás útján helyezte kilátásba, — tekintve, hogy a szolgálati idővel határozott viszonyban nem álló jutalom, nem bér — nem pótolhatja a megállapodásnak, mint cselédszerződésnek eredeti kellékhiányát. A kifejtettekhez képest tehát a felperes, mint munkavállaló és az alperesek jogelődje, mint munkaadó között fennállott jogviszony (házi) cselédszerződésen alapuló jogviszonynak nem tekinthető, a felperes által a munkálataiért követelt ellenérték nem (házi) cselédbér, hanem a közigazgatási ható-