Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)

96 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK alkalmazásban, és pedig az utóbbi időkben a felperes szerint havi 50, az alperes szerint pedig havi 45 pengő készpénzfize­tés és teljes ellátás ellenében. L. Henrik a váli járás főszolgabírája előtt történt szemé­lyes meghallgatása során azt adta elő, hogy a panaszos (fel­peres) a tehenek fejését nem végezte, mert a felügyelettel volt megbízva s ha a fejésnél mégis segédkezett, azt csak a tehe­nes iránti barátságból, kisegítésképen tette. A munkaadó lakhelyétől különböző helyen levő háztartás­ban a házvezetőnői és gazdaasszonyi teendők ellátása pedig — még ha az a főzéssel kapcsolatos is — kétségtelenül ön­álló és a munkaadó nagyobb bizalmát feltételező tevékenység. Erre, valamint tekintettel arra, hogy az alperes személyes előadásából kitűnőleg a felperes felügyelettel is meg volt bízva, a felperes — akinek a fizetése is meghaladta az alkal­maztatás helyén szokásos cselédbéreket — cselédnek nem mi­nősíthető, mert a házicselédi minőség az 1876 : XIIT. t.-c. 1. §-ában foglalt fogalommeghatározáshoz képest csupán egyes háztartási teendőknek alárendelt munkakörben való ellátását, nem pedig a háztartás önálló vezetését és felügyelet gyakorlá­sát tételezi fel. Abból a körülményből, hogy a felperes a tehenek fejeséért külön díjazást is igényelt, a felperes cselédi minőségére ok­szerű következtetés nem vonható. Ugyanis (mint a Fejben). Már pedig a fentiek szerint a felperes főmunkaköre a ház­tartás önálló vezetése és felügyelet gyakorlása volt, míg a tehenek fejését a felperes — szerinte — külön munkaként, az alperesi előadáshoz képest pedig szívességből, kisegítésképen végezte. Minthogy pedig az 1876 : XIII. t.-c. 115. §-a csupán házi cselédek és házi napszámosok bérköveteléseit utalja a köz­igazgatási hatóság hatáskörébe, ennélfogva a kereseti igénynek, minit a magánjogi szol­gálati szerződésből a munkaadó és a munkavállaló között fel­merült követelésnek elbírálására, a magánjogi követelések ha­tásköri hovátartozása tekintetében irányadó általános hatás­köri szabály értelmében a rendes bíróság hivatott. (1936. jún. 22. — 1936. Hb. 10.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom