Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)

74 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK Ha a teljes ülési határozat hozatalára irányuló indítvány az első bekezdés értelmében arra hivatott hatóságtól ered, a Hatásköri Bíróság elnöke még azokban az esetekben is, ame­lyekben a megelőző (4.) bekezdés szerint közvetlen bejelentés­nek (jelentésnek) lett volna helye, a vitás elvi kérdést meg­szövegezteti és a teljes ülés összehívása iránt intézkedik. A Hatásköri Bíróság teljes ülése a teljes ülési határozat hozatalát mellőzheti, ha meggyőződése szerint az elvi kérdés azonosságának hiányában vagy egyéb okból ellentétes gya­korlat nem forog fenn. Ha a Hatásköri Bíróság tanácsának többsége a Hatás­köri Bíróságnak más hasonló ügyben hozott határozatától el akar térni, a tanács elnöke a tárgyalás alatt levő ügyben a határozat hozatalát felfüggeszti és az esetet a Hatásköri Bí­róság elnökének nyomban bejelenti, aki a teljes ülést egybe­hívja. A teljes ülést a Hatásköri Bíróság elnöke közvetlenül egybehívhatja akkor is, ha a Hatásköri Bíróság tanácsa ugyanabban a vitás elvi kérdésben ellentétes határozatokát hozott. A teljes ülés előkészítésére a 92. §-t és a 93. §. utolsó be­kezdését, valamint a 27. §-t megfelelően alkalmazni kell. A Hatásköri Bíróság teljes ülése elé terjesztett minden kérdésben'a m. kir. Kúria vagy a m. kir. Közigazgatási Bíró ság elnökét, amidőn bármelyikük a Hatásköri Bíróságnak nem elnöke, továbbá a m. kir. igazságügyminisztert, a korona ügyészt, a honvédbíróságok hatáskörét érintő elvi kérdések­ben ezenfelül a Legfelsőbb Honvédtörvényszék elnökét és a honvédkoronaiigyészt, az Országos Földbirtokrendező Bíró ság, illetőleg a Munkásbiztosítási Felsőbíróság hatáskörét érintő elvi kérdésekben pedig ezeknek a külön bíróságoknak az elnökeit is, amennyiben a teljes ülési határozat hozatalára irányuló indítvány nem tőlük ered, meg kell hallgatni (N. 9. §. 4. bek.). Indokolt esetben az igazságügyminiszteren felül más ha­tóságok, különösen más miniszter meghallgatásának is hehe van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom