Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 107 B. I. azonban nem kártérítést igényel, hanem a leszolgált időre járó bérét követeli a volt szolgálatadóján. Az ilyen természetű követelésnek, mint a szerződés teljesítésére irányuló igénynek, érvényesítésére pedig az 1876 : XIII. t.-c. 115. §-a alapján a közigazgatási hatóság hivatott. A közigazgatási hatóság hatáskörén nem változtat az a körülmény sem, hogy a cseléd bérkövetelésével szemben a gazda beszámítási kifogásként kárkövetelést érvényesít. Nem változtat pedig azért, mert a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint a hatáskör kérdését nem a védelemként érvényesített ellenkövetelés, hanem a kereset alapján kell elbírálni, s a kereset (panasz) felett ítélni hivatott hatóság dönt a követelés érdemi elbírálásánál abban a kérdésben is, hogy a követelést a beszámított ellenkövetelés egészen vagy részben megszüntetfce-e vagy sem. Ami már most B. I.-né követelését illeti, ez utóbbi hatásköri szempontból egészen más megítélés alá esik, mint B. I. bérkövetelése. Míg ugyanis B. I. K. E.-nek kétségtelenül cselédje volt, addig B. I.-né és K. E. szerződési viszonyában a gazda és a cseléd közti jogviszony ismérvei hiányoznak. Az 1876 : XIII. t.-c. 1. §-a értelmében a szolgálatot vállaló személy cselédnek — a törvényben meghatározott egyéb feltételektől eltekintve — csak akkor tekinthető, ha a vállalt szolgálatnak állandó és folytonossági jellege van, vagyis ha a szerződéses viszony tartama alatt a szolgálat az azt vállaló személynek egész munkáját és erejét kizárólag és megszakítás nélkül a szolgálatadó részére veszi igénybe. Ebből következik, hogy (mint a Fejben II. alatt). Már pedig a kifejtettek értelmében (mint a Fejben III. alatt). Minthogy B. I.-né az írásbeli szerződés szerint kifejezetten takarítónőnek szegődött s a takarításon kívül csupán a tehenek fejésére vállalt kötelezettséget, az ő szolgálatát az 1876 : XIII. t.-c. 1. §-a értelmében cselédszolgálatnak tekinteni nem lehet és így a leszolgált időre támasztott bérkövetelése sem tartozik az idézett törvény llö. §-ában felsorolt közigazgatási h itóságok hatáskörébe. Következőleg annak, mini a/, álta-