Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

56 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 3. Abban a kérdésben, hogy állami iskolaszolgának az általa természetben élvezett szolgálati lakásból a vallás­és közoktatásügyi miniszternek mint a közoktatásügy inté­zésére hivatott közigazgatási hatóságnak saját hatáskörében kiadott rendelete alapján való eltávolítása a rendes bíróság vagy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik-e, akkor is felmerült a hatásköri összeütközés, ha a rendes bíróság végzésének szószerint való szövegében nem hatáskör okából, hanem csak egy alaki előfeltétel: a keresetlevél hiányából hárította el az ügyet. A közigazgatási hatóságok határozatait rendszerint a közigazgatási hatóságok hajtják végre és a végrehajtás az 1881. évi LX. tc. 1. §-ának h), illetve az 1912. évi LIV. tc. 31. §-ának 7. pontja szerint csak kifejezett rendelkezés esetén tartozik a rendes bíróságokhoz; mihezképest állami iskolaszolgának a természetben élvezett szolgálati lakásból a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete alapján való eltávolítása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1919. január 20. 1918. Hb. 66. sz. a. II. A lippai járásbíróság az 1917. Pk. 186. számú végzés szó­szerint való szövegében nem hatáskör okából, hanem csak egy alaki előfeltétel: a keresetlevél hiányából hárította el az ügyet; a hatásköri bíróság az 1907. évi LXI. tc. 7. §-ának 1. pontjában megjelölt hatásköri összeütközés esetét mégis megállapíthatónak találta. A vita ugyanis a jelen esetben tulajdonképen a körül forog, hogy állami iskolaszolgának az általa természetben élvezett szolgálati lakásból a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, mint a közok­tatásügy intézésére hivatott közigazgatási hatóságnak saját hatás­körében kiadott rendelete alapján való eltávolítása a rendes bíróság vagy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik-e? Mikor tehát a rendes bíróság azt mondotta ki, hogy ilyen ügyben csak kereset­levél alapján járhat el, tulajdonképen megtagadta, hogy a miniszteri rendelet alapján való kilakoltatás hatáskörébe tartoznék; amennyiben ugyanis keresetlevél alapján megindult eljárás során kerülne sor a kilakoltatásra ez már nem a miniszteri rendelet foganatosítása lenne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom