Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

48 HATÁSKÖR] BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. bocsátkozott: a rendelkező rész szerint kellett határozni. (A rendel­kező rész szerint a hatásköri bíróság a további eljárást mellőzi.) 65. Fizetési meghagyás alapján községi bíróság részéről foganatosított végrehajtás elleni panasz elbírálása közigaz­gatási hatóság hatáskörébe tartozik. 1918. október 7-én. Hb. 65. sz. a. II. Bár a kolozsvári kir. törvényszék a hatásköri bíróság 1917. Hb. 82/7. számú rendeletének az 1917. Pkf. 1,424/4. számú hatá­rozat kikézbesítése tekintetében nem mindenben tett eleget, az 1907. évi LXI. tc. 7. §-ának 1. pontjában írt összeütközés azért fölme­rült, mert a kolozsvári kir. járásbíróság 6,613/1915. számú jogerős határozattal kimondotta, hogy az elbírálás nem tartozik a bíróságok hatáskörébe, az ügyben eljárt közigazgatási hatóságok (pénzügy­igazgatóság, városi tanács) pedig hatáskörüket szintén jogerősen megtagadták. A hatásköri bíróságnak nem képeli hivatását annak elbírálása, hogy a végrehajtási eljárás a jelen ügyben tartozhatott-e a községi bíróság hatáskörébe és hogy így az ezen végrehajtási eljárás során előállt hatásköri vita szabályos eljárás mellett felmerülhetett volna-e; hanem csak azt dönti el, hogy a községi bíróság által foganatosí­tott végrehajtás során előterjesztett panaszbeadvány mely hatóság elbírálására tartozik és utóbbi hatóságnak lesz azután a panasz érdemi elbírálásánál feladata az eljárás állítólagos szabálytalanságá­nak következményeit a saját eljárási szabályai szerint levonni. A községi bíróság előtt a végrehajtás az 1911. évi í. tc. 762. §-a szerint a közadók behajtásának a módjára történik, vagyis a 197,100/1914. B. M. számú rendelet 64. §-a szerint a közadók behajtására nézve fennálló szabályok megfelelő alkalmazásával. Úgy, de a dolog természetéből következik, hogy az ekként közigazgatási eljárás temészetével bíró ily végrehajtás során fel­merült sérelmek orvoslását célzó panaszok elbírálása ellenkező tételes rendelkezés hiányában a rendes bíróságok hatáskörébe nem, hanem csakis az ügy természete szerint eljárásra hivatott közigaz­gatási hatóság elé tartozhatik. Ezek alapján az eljárni hivatott közigazgatási hatóság meg­jelölése nélkül (1907. évi LXI. tc. 19. §.) a felmerült hatásköri összeütközést a rendelkező rész szerint kellett eldönteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom