Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 269 rendezése végett foglalkozott, de az említett forradalmi munkabér­rendszer jogszerűségét sem ez a 3,988/1919. M. E. számú rendelet, amelyet az 1920:1. tc. 10. §-a utóbb érvényesnek jelentett ki, sem más törvényes jogszabály később el nem ismerte, sőt az 1920:1. tc. 9. §-a az úgynevezett tanácsköztársaság összes rende­leteit — ideértve tehát a volt forradalmi kormányzó tanácsnak a munkabérrendezésre vonatkozó CXX. számú és az úgynevezett népgazdasági tanácsnak 99. számú rendeletét is — kifejezetten érvényteleneknek nyilvánította. Minthogy tehát az úgynevezett tanácsköztársaság által életbe­léptetett heti munkabérek, mint minden törvényes alapot nélkülöző közalkalmazotti járandóságok, épenúgy, mint a belőlük előálló különbözetek fizetés természetével a kifejtettek értelmében nem bírtak s azokat ily természettel törvényes jogszabály későbben sem ruházta fel; minthogy továbbá e munkabérkülönbözetet a közszolgálati alkalmazottak az 1893: IV. törvénycikk alapján járó törvényes illetményeiken felül kapták; minthogy ezenkívül a 3,988/1919. M. E. számú rendelet a munkabérkülönbözet címén utólag kifizetni rendelt járandóságok tárgyában hozott miniszteri határozat ellen a Közigazgatási Bíróság előtti eljárást — amint említve volt — nem engedélyezett; minthogy végül az 1896: XXVI. törvénycikknek fentebb is idézett 19. §-a értelmében a jog- és törvényhasonlatos­ság elvének alkalmazásával a Közigazgatási Bíróság hatáskörét nem lehet kiterjeszteni: mindezeknél fogva a rendelkező rész értelmében kellett határozni. 28. Magánjog körébe tartozó valamely vagyonjogi igény érvényesítése csak abban az esetben tartozik a közigazgatási hatóság elé, ha törvény vagy törvényben nyert felhatalmazás alapján kibocsátott rendelet zárja el a magánjog körébe tartozó valamely magánjogi igény érvényesítését a polgári perúttól. Szomszédos belsőségek között fennállott kerítés helyre­állítására irányuló követelés érvényesítése közrendészeti szempont hiján, rendes bíróság hatáskörébe tartozik. 1923. április 16. Hb. 5. sz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom