Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)
252 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. földjén az ő engedélye nélkül szekérrel áthajtottak, amiből a sértettnek 1,200 koronára becsült összkára származott. Az eljárás eddigi adatai arra mutatnak, hogy a kilenc terhelt a terhére rótt cselekményt külön-külön követte el, az 1,200 koronára becsült összkár tehát kilenc terhelt között oszlik meg, a károkozás aránya azonban ezidőszerint meg nem állapítható. Minthogy az 1921. évi XXVIII. törvénycikk életbeléptének napján a jelen ügy, — tekintettel arra, hogy abban ezideig sem a közigazgatási hatóság, sem a rendes bíróság jogerős érdemi határozatot nem hozott, — még folyamatban volt; minthogy továbbá a büntető törvénykönyvnek a folyamatban levő ügyekre az 1921 : XXVIII. tc. 12. §-a szerint alkalmazandó 2. §-a értelmében abban az esetben, ha a cselekmény elkövetésétől az ítélethozásig terjedő időközben egymástól különböző törvények léptek hatályba, ezek közül a legenyhébb intézkedést kell alkalmazni; minthogy végül az 1921: XXVIII. tc. 1. §-ában megállapított 600 koronás értékhatár, akár megállapítható lesz az eljárás további folyamán a károkozás aránya, akár nem, a terheltekre nézve kétségtelenül enyhébb, mint az 1894:XII. tc. 97. §-ában megszabott 60 korona értékhatár: mindezeknél fogva ebben az ügyben a közigazgatási hatóság és a rendes bíróság között felmerült hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. 19. Munkásigazolvánnyal nem bíró egyénnel mezőgazdasági munkának napszámban végzésére kötött szerződésből felmerült bérkövetelés rendes bíróság hatáskörébe tartozik akkor, ha nincs adat arra, hogy a földbirtokos és cséplőgéptulajdonos munkaadó mások részére iparszerűen csépeltetett és a napszámos a munkát harmadik személy gazdaságában végezte. 1923. június 4. 1922. Hb. 47. sz. a. III. Minthogy nincsen adat arra, hogy az alperes, aki földbirtokos és cséplőgéptulajdonos, mások részére cséplések elvállalásával iparszerüleg foglalkozott és hogy a felperes az általa vállalt munkát nem az alperesnek, hanem harmadik személynek gazdaságában végezte volna; minthogy továbbá, mindezektől eltekintve, a felperes az alpereshez nem gazdasági munkásnak, hanem kifejezetten napszámba szegődött el: ennélfogva a felperes és az alperes között