Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 153 valamennyi pontjára egyaránt vonatkozik, vagyis az 1894: XII. te. 94. §-ának /) pontjába ütköző kihágás elbírálása is csak a 97. §-ban megjelölt — most már az annak helyébe lépett — értékhatárig tartozik a közigazgatási hatóság hatáskörébe. Ha a tilos legeltetéssel okozott kár a feljelentés szerint 1,000 K s az eljárás adatai még nem nyújtanak alapot annak a megállapítására, hogy a terheltek a cselekményt külön­külön követték el, a cselekmény nem mint mezőrendőri kihágás, hanem elsősorban a büntető törvények alapján bírálandó el abból a szempontból, hogy az a Btk, 421. §-ában meghatározott vétség alkotó elemeit kimeríti-e; ennek megbírálása pedig az 1897: XXXIV. tc. 18. §-ának 4. pontja értelmében a rendes bíróság hatáskörébe tartozik, amely bíróság a közigazgatási hatóságénál szélesebb hatáskörében — a tárgyalás kitűzcse után — a Bp. 22. §-a értelmében arra is köteles lesz, hogy a bizonyítás eredményéhez képest kisebb hatáskörű hatóság elé tartozónak felismert bűn­cselekmény (kihágás) tárgyában is határozzon. Ha az ügy az 1921 : XXVIII. tc. életbelépésének napján még folyamatban volt, mint enyhébb, törvényt, az 1921 : XXVIII. tc.-et kell alkalmazni, ha kiderül, hogy a terhelteket vagy legalább egyiküket 600 koronánál nem nagyobb kár­okozás terheli. ,1922.. március 20. 1919. Hb. 12. sz. a. III. A hatáskör szempontjából az 1894: XII. tc. 97. §-ában foglalt rendelkezés — amint szövegéből kitűnik — e törvény 93., 94. és 95. §-ainak egész tartalmára, tehát e három § valamennyi pontjára egyaránt vonatkozik, vagyis az 1894: XII. tc. 94. §-ának f) pontjába ütköző kihágás elbírálása is csak a 97. §-ban megjelölt — most már az annak helyébe lépett — értékhatárig tartozik a közigazgatási hatóság hatáskörébe. A büntető törvényekben és egyes más törvényekben megálla­pított értékhatároknak, valamint a% pénzbüntetés és a pénzbírság mértékének ideiglenes felemeléséről alkotott és az 1921. évi július hó 15. napján életbelépett 1921 : XXVIII. tc. 1. §-ának második bekezdése egyebek között a mezőgazdaságról és a mezőrendőrségröl szóló 1894: XII. tc. 93., 94. és 97. §-aiban megállapított 60 K értékhatárt tízszeresére, azaz hatszáz K-ra emelte fel, az 1921:

Next

/
Oldalképek
Tartalom