Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)

PÉNZÜGYI ÜGYEKBEN. III. része az egyenesadók módjára beszedendő kincstári kö­vetelések és egyéb tartozások behajtására is vonatkozott, addig az 1909. évi XI. tc. VI. fejezete csakis az egyenesadó­tartozásoknak, a közvetett adóknak és pótlékaiknak, a köz­vetlenül lerovandó illetékeknek és az egyenesadók módjára behajtandó más kincstári követeléseknek és tartozásoknak behajtásáról szól. Az utóbbi törvényben foglalt szabályok tehát a nem kincstári követelések miatt foganatosított és a szoros értelemben vett közigazgatási végrehajtási eljárásra, amely alá fentiek szerint a munkásbiztosítási járulékok is esnek, nem vonatkozik; amit különben bizonyít az 1908. évi XLI. törvény 30. §-ának az a rendelkezése is, mely a köz­igazgatási végrehajtás szabályainak megalkotásával a m. kir. minisztériumot bízza meg. Ebből kifolyólag a szoros értelemben vett közigazgatási végrehajtási eljárásban — és így a munkásbiztosítási járulé­kokra — nem nyer alkalmazást az 1909. évi XI. törvény 45. §-a sem, legalább nem olyan értelemben, hogy az e szakasz alapján benyújtott panaszok a pénzügyigazgatóság, a köz­igazgatási bizottság adóügyi bizottsága és végső fokban e bíróság által nyerjenek elbírálást. Minthogy tehát e panasz elbírálását sem az 1909. évi XI., sem az 1907. évi XIX., sem pedig az 1896. évi XXVI. törvény, vagy valamely más törvény e bíróság hatáskörébe nem utalja; minthogy továbbá ez utóbb említett törvény 19. §-ának rendelkezése szerint a jog- és törvényhasonlatosság elveinek alkalmazásával e bíróság hatáskörét kiterjeszteni nem lehet; a panaszt illetékesség hiányában vissza kellett utasítani. A hatáskör nélkül meghozott alsófokú határozatok meg­semmisítését e bíróság mellőzte, mert ez a megsemmisítés a fent előadottakból kifolyólag a m. kir. minisztérium felügye­leti jogkörébe tartozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom