Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára X. kötet 1917 (Budapest, 1923)
POLGÁRI ÜGYEKBEN. 141 A szóbeli tárgyaláson alperesek a Pp. 180. §. 1. és g. pontja alapján pergátló kifogást emeltek, melyet a felebbezési biróság az elsőbiróság Ítéletének helybenhagyásával elvetett. Alperesek felülvizsgálati kérelmükben azt panaszolják, hogy a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sértett a hiva tálból is figyelembe veendő pergátló kifogás elvetése körül; mert a kérdésben forgó kegyúri jogviszonyból eredő jogok és kötelezettségek közjogi jellegűek s ebből a közjogi jellegből következik, hogy az azokra nézve felmerült vitás kérdések eldöntése nem a magánjogi igények fölött ítélkezni hivatott polgári biróság, hanem a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Alperesek panasza alapos. Jogszabály, hogy az egyházlátogatásokról felvett jegyző könyvekben a plébániai javak fenntartására megállapított kötelezettségek kegyúri, tehát közjogi jellegűek és hogy az ilyen közjogi természetű jogok és kötelezettségek létezésére, fennállására, tartalmára és terjedelmére vonatkozó vitás jogkérdések eldöntése a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik : következőleg a közigazgatási hatóság bir hatáskörrel annak is megbírálására, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyvben foglalt kitételeknek mi az értelme, és a kötelezettség kiket terhel? mert a jog és kötelezettség megállapítása magában foglalja az arra jogosított, illetve kötelezett személynek meghatározását is, mivel a kettő csak egységesen ugyanazon hatóság által állapítható meg. Minthogy ezek szerint az a jogkérdés, hogy a felperesek, mint nem kath. vallású k-i lakosok tartoznak-e a róm. kath. plébánialak helyreállítási költségeihez hozzájárulni, nem választható el attól a jogkérdéstől, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyv tartalma szerint kit terhel a plébánialak fenntartása? az utóbbi kérdés eldöntése pedig közjogi jellegénél fogva a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik: ennélfogva a felebbezési biróság a fenti jogszabály megsértésével állapította meg hatáskörét.